Az Open Books kiadó szerzői szerint a „Szuverenitásvédelmi Hivatal” veszélyezteti a szabadságot.
Katolikus vezetők, egy pap áldozata és Urfi Péter kollégánk is része a civil kezdeményezésnek, amely az egyházon belüli visszaélésekről szóló országjelentés előkészítésén dolgozik.
Sokéves tortúra végére tett pontot az Alkotmánybíróság, amikor elutasította a szexuális visszaélés miatt büntetett pap panaszát. Ez üzenet az egész társadalomnak: az elkövetők nem vehetnek jogi elégtételt azért, mert az áldozat jelenti a bántalmazást.
A bicskei ügy nyomán a fél ország pedofilozásba kezdett, de közben nagy a kavarodás a fejekben, hogy mi is a pedofília, és kik a pedofilok. Ezek az összemosások nagyon veszélyesek, és egyáltalán nem segítenek abban, hogy elejét vegyük a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekményeknek.
Először a katolikus egyházban függesztették fel, aztán egy budapesti gyorsétteremben kezdett el dolgozni, és egy 17 éves fiút árasztott el szexuális ajánlataival. Videón mutogatta neki, ahogy önkielégít, és felhívta a lakására. A magyar jogrend lehetővé teszi, hogy ezt a tevékenységét bármeddig folytassa.
A kegyelmi ügy hatására a pártok egyre-másra állnak elő a javaslataikkal, az áldozatok velük is egyeztetnének. Gyurkó Szilvia szerint nem kellene a pedofíliát a politikai ellenfelek megbélyegzésére használni.
A Kúria hosszú bekezdést írt a harmadfokú végzésbe K. Endre társadalomra való veszélyességéről. Gál András ügyvéd szerint nemcsak megbüntetni akarták őt, „hanem a szemébe is akarták mondani az ítélethirdetéskor, hogy szembesüljön tette aljasságával”.
Ambrus István büntetőjogász vitája Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértővel egy alapvető fontosságú kérdésben: büntethető maradjon két kamasz szextingelése?
Az Orbán-kormány 2010-ben még a személyiségi jogokra hivatkozva hárította az ötletet, 2017-ben pedig csendben félretette. Most a Kaleta-ügy miatt újra nekifutnak, ellenzéki pártok támogatásával. De a rossz szabályozás tragédiákhoz vezethet.
Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő szerint nem az a legfontosabb kérdés, miért nem ment börtönbe Kaleta Gábor. Hanem hogy mivel akadályozható meg az újabb elkövetés, és hogyan lehetne megvédeni a gyerekeket.
Példátlan találkozó Pannonhalmán: állami, egyházi és civil szervezetek beszéltek a gyerekbántalmazásról. Volt közös tanulság és néhány feszült pillanat.
Több megyében hiányzik a gyermekpszichiátriai ellátás, a 15 - 19 éves lányok között nőtt a legnagyobb arányban a teherbeesések száma. Lesújtó a magyar gyermekek helyzete.
Kilenc kérdésre, kilenc válasz.
Szeptemberben katonai képzés indul magyar középiskolásoknak. A Honvédelmi Minisztérium szerint nem kötelező ezen részt venni, de mivel 18 év alatti gyerekekről van szó, ez egyáltalán nem ilyen egyszerű.
Gyurkó Szilvia szerint fontosabb, hogy legyen elegendő és felkészült szakember.