Ez 8 százalékos emelés a tavalyihoz képest.
Zárt ajtók mögött azzal viccelődött, hogy nem lenne rossz ilyesmi az Egyesült Államokban sem.
25 évig azt hitték, Kína szépen beilleszkedik a világgazdasági rendbe, és demokratizálódik. Mára kiderült, ez illúzió, Kína bedurvult, és már ideológiai riválisa is Amerikának.
Az eddigi elnököknek 10 év után menniük kellett.
Kína rövid időn belül óriási politikai és gazdasági befolyásra tett szert, az európai vezetők pedig egyáltalán nem voltak erre felkészülve. Magyarország rögtön éltanuló lett, bár eddig nem nagyon kapott cserébe semmit.
Az állam a fejlettebb területeken kínál nekik új otthont.
A 1,5 millió tartalékos fegyveres katasztrófák és politikai tüntetések idején is bevethető.
Több tízmillió követővel rendelkező popsztárok és Hollywoodot is megjárt színészek gyűltek össze a fórumon.
Az amerikai elnök Hi Csin-Pinggel közösen dolgozna a helyzet megoldásán.
Cikket írni persz könnyebb, mint cselekedni. De legalább szembenéznek a problémával.
Az amerikai elnökök pekingi látogatásai gyakran történelmi jelentőségűek. Ha most sikerülne Észak-Korea ügyében és a vitás gazdasági kérdésekben megállapodni, ez is az lenne.
Világos üzenetek.
Hszi felrúgta a vezetés fiatalításának Mao utáni szabályait, és nem emelt be utódot a párt legfőbb testületébe. De mire készül Csao Lö-csi?
Ismét ő lett a Kínai Kommunista Párt főtitkára. A központi bizottságba csak idős férfiak kerültek be, ami azt jelentheti, hogy még fel sem merült az utódlás kérdése.
Hszi Csin-ping neve bekerült a pártalkotmányba, vagyis ha valaki őt kritizálja, akkor megsérti a szabályokat.