hunvald györgy

Gyakorlatilag már meg is bukott Orbán, ha megnézed Hunvald György 2019-es kampányoldalát

A rutinos zárkalakó szocialista fantasztikus internetes műalkotással nevezett be a humorfesztiválra.

Szily László
politika

Fotózhatóak bilincsben a magyar politikusok

És ez Magyarországon egy új vívmány. Hunvald György ügyében döntött a Kúria.

erdelyip
POLITIKA

Hiller István elképesztő frappáns választ adott a Hunvald megválasztását firtató kérdésre!

„Mit tudnak ilyenkor tenni, amikor ezt nap mint nap meg fogják kapni?” – kérdezte a riporter. „Nem” – felelte az MSZP szürke eminenciása.

Király András
politika

Régi arcokkal újul meg az MSZP

Egyedül Tóth Bertalan frakcióvezető számít új figurának, és még Mesterházy Attila is kapott posztot.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Hunvald György visszatért, az MSZP VII. kerületi elnöke lett

Ellenszavazat nélkül választották meg az egykori polgármestert, akinek még mindig nem zárultak le a büntetőügyei.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Újra kezdődik Hunvald György pere

A 7. kerület egykori polgármestere ellen sikeresen kért perújrafelvételt az ügyészség.

Magyari Péter
bűnügy

Hunvald György ügyvédgyakornoknak állt

Az ügyvédek között mégiscsak jobb, mint a vádlottak között.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Visszamegy a börtönbe Hunvald György

Elszámították a büntetését, 11 hónapra kell újra bevonulnia.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Milliókat kaphat az ügyész, akit azért rúgtak ki, mert nem számoltatta el elég jól az elmúltnyolcév sötét figuráit

Nem kapta el Hunvaldot, nem kapta el Hagyót, ezért kirúgták. Erre elkapta az ügyészséget.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Elítélték Hunvald Györgyöt

Most jogerősen is másfél évet kapott a kamuszerződések miatt és Szabó Zoltán telefonszámláját sem az önkormányzattal kellett volna kifizettetni.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Jogerősen felmentették Hunvaldékat

Hunvald György volt erzsébetvárosi, Weinek Leonárd volt zuglói polgármester ügyében nem állapítható meg bűncselekmény, ezért jogerősen felmentette őket a bíróság a hűtlen kezelés vádja alól.

erdelyip
bűnügy

A Wire rajongóinak ajánljuk: Hunvald György elmagyarázza, hogyan látja ő Rogán belvárosi ingatlanügyét

Horváth Bence
politika

Lopni az tud, aki profi - mondja egy hangfelvételen a baloldali képviselőjelölt

Garabits Károly arról beszélt "idióta Hunvaldéknak", hogyan kell lopni. Volt már MSZP-s és fideszes is, most egységes baloldali jelölt a VII. kerületben.

plankog
POLITIKA

A nap első igazi csodája: Hunvald György lemond

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Enyhítették Hunvald György börtönbüntetését

Király András
POLITIKA