Repkednek a milliárdok a rendkívüli kormányzati intézkedésekre félretett pénzekből.
A minisztériumoknál gyakorlatilag nyoma sincs a takarékoskodásnak. Ellenben rendvédelemre jóval kevesebbet költöttek, sportra pedig szokás szerint több pénz ment.
Ragaszkodnak a rendkívüli jogrendhez.
Egyelőre havi átlagban több mint száz megfigyelési kérelem érkezett az igazságügyi miniszterhez, bár azt titkolják, hogy ebből mennyit engedélyezett.
A büntetés mikéntjéről még nem döntött az ügyben eljáró amerikai bíró.
Megteremtenék a lehetőséget arra, hogy elvegyék az újságok külföldi forrásait.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal jó dolog, de az már látszik, hogy további jogszabályokra is lesz szükség.
Nagyon szigorúan húznák meg a koffeintartalomra vonatkozó határt, de taurint sem tartalmazhatnának az italok.
Szuverenitásvédelem szédületes tempóban.
Az Igazságügyi Minisztérium szerint nem kötelezők biztosítani a cégiratok ingyenes letölthetőségét.
A tanács szerint a jelenlegi fizetések már nem felelnek meg a bírói hivatás méltóságának.
Legalább is 2024 első három hónapjában nem hozott kegyelmi döntést sem Novák Katalin, sem Sulyok Tamás.
Nincs tömeges elvándorlás, nem kell lépni.
Kedden este benyújtották a parlament elé az erről szóló törvényjavaslatot egy salátatörvénybe csomagolva.
Az egykori igazságügy miniszter üzenetet küldött a 444-nek, amelyben „meghökkentő, megtévesztő ámokfutásnak” nevezte „baloldali politikussá vált volt férje” tevékenységét.