interjú

Sulyok Tamás: Hát ilyen kifejezett hobbim talán nincsen

Köztársasági elnökként először adott nagyinterjút a TV2-nek, valójában semmilyen fontos kérdésre nem válaszolt.

Benics Márk
POLITIKA

Kovács Gergely: Gondoltam arra is, hogy lemondok a rossz választási eredmény miatt, csak hát nem lett rossz

Mit rontottak el a kampányban, miért nincs értelme beülni a parlamentbe, hogyan „tárgyaltak” a DK-val, mit mondott Vitézy Dávid a Fideszről, és mihez kezdenek egy kerülettel? Többek közt ezekről beszélgettünk Kovács Gergellyel, a Kutyapárt társelnökével, és Hegyvidék frissen megválasztott polgármesterével.

Diószegi-Horváth Nóra
interjú

Nagy Ervin: 15 éve hallgatom, hogy na most aztán már tényleg kéne valamit csinálni

Bár terminátornak látszik, azért Magyar Péter is egy ember - mondja a mellette elsőként kiálló művész, Nagy Ervin. Olyan sebességgel zajlott a kampány, hogy csak most kezdik el valójában megismerni egymást. Úgy látja, a magyar kulturális szcénát erős egzisztenciális szorongás veszi körbe. Interjú Nagy Ervinnel.

Kaufmann Balázs
interjú

Rogán Antal: Ha belenyúltam volna a Schadl-ügy aktáiba, akkor maga szerint lenne benne ilyen beszélgetés?

„Amikor a válásom volt, keresnem kellett egy helyet. Hol keres magának az ember egy lakást, ha nem egy ismerősnél?” - mondja a miniszter arról, hogy miért éppen kabinetfőnöke, Nagy Ádám apjának ingatlanjában lakik.

Rovó Attila
belföld
Videó

Rogán Antal: Ezt az interjút kizsarolták

Évek óta először adott interjút független lapnak a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogán a 444-nek arról beszélt: a kormányzati plakátok nem okoznak szorongást az embereknek, és tagadja, hogy szerepe lenne a lejáratókampányokban. Saját meghatározása szerint a „kormányzati back office”-t vezeti, feltalálóként pedig „lenne még ötlete”.

Szász Zsófi, Kaufmann Balázs, Kiss Bence, plankog, Kristóf Balázs
video

Csütörtökön interjút ad a 444-nek Rogán Antal

A Karmelitában kérdezzük a minisztert, aki évek óta nem adott interjút független lapnak.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

„Bármikor dönthetnek úgy, hogy csődbe visznek egy várost”

Fideszes polgármesterek is sírva fakadnak attól, ahogy a kormány kivérezteti az önkormányzatokat, és miközben csurig telik az agglomeráció, és romokban a közművek, támogatás nincs, csak akkugyár van. Nagyinterjú Csőzik László érdi polgármesterrel.

Rényi Pál Dániel
interjú

Magyar: Nemrég még Orbán közvetlen közelében dolgozó emberek is drukkolnak nekem

Gyaloghidat képzelne el a Dunára, nem megy Brüsszelbe, volt fideszesek is csatlakoznának a pártjához. Interjút ad Magyar Péter.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Orbán: Látom, amit az emberek még nem látnak, tudom, mi történik majd

A miniszterelnök szerint az előttünk lévő két-három év a kivételesen jó évek közé tartozik majd Magyarország történetében. A Blikknek beszélt arról, hogy van egy terve, ami sikerülni is fog, és az átlagnál sokkal kevesebbet is téved.

Herczeg Márk
POLITIKA

„Jobboldali az, aki Orbán Viktort akarja miniszterelnöknek”

Tisza = 2018-as Jobbik + Momentum – Mi Hazánk, állítja a Nézőpont Intézet vezetője, aki szerint akkor követne el hibát, ha nem egyeztetne rendszeresen Rogán Antallal. Interjú Mráz Ágoston Sámuellel.

Rényi Pál Dániel
interjú

V. Naszályi Márta: Nekem ez nem egy játékszer, amiből megpróbálom kilapátolni a pénzt

2019-ben nagy meglepetésre győzött az ellenzék Budapest I. kerületében. Az azóta eltelt idő nagy részében a helyi Fidesz mindent megtett, hogy gáncsolja a polgármester munkáját, aki szerint így is sikerült eredményeket elérniük. De hogy lehet folytatni a munkát ilyen légkörben? Interjú V. Naszályi Mártával, Budavár polgármesterével.

Diószegi-Horváth Nóra
interjú

„Európában ma könnyű azzal szavazatot szerezni, ha valaki a magyarok ellen politizál”

Az első két hónap olyan gyenge adatokat hozott, hogy a kormánynak a hitelesség érdekében muszáj volt már most hozzányúlnia a költségvetési tervekhez – mondja Németh Dávid, a K&H vezető elemzője. Az izraeli-iráni konfliktus elmélyülése újabb globális recesszióhoz vezethet, Trumptól nem várható, hogy mindenben megengedőbb lesz Magyarországgal. Interjú.

Székely Sarolta, Haász János
gazdaság

Halmos Ádám a Libriről: „A függetlenség egy kiadó esetében ma nem azt jelenti, hogy van-e egy Aczél György”

A hvg360 arról kérdezte a kiadó volt ügyvezetőjét, hogy az MCC megjelenése miatt adta-e el a részesedését.

Fődi Kitti
belföld

Hajdú Péter szerint a Frizbi bulvárplatform, ez az, ami nem tette lehetővé, hogy a Magyar Péter-féle hangfelvétel tartalmáról kérdezze Varga Juditot

Megkérdeztük Hajdú Pétert, hogyan született a szerdai Varga Judit-interjú, és hogy a kétórás műsorban miért nem kerültek szóba a közéletileg releváns kérdések.

Fődi Kitti
belföld

Egyszerre kuruc és hollywoodi Rákay Petőfi-filmje, csak az nem világos, mit akar mondani a történelemről azon kívül, hogy bántják a magyart

A fikcióval önmagában nincs baj, azzal már igen, ha nem értik, miről szólt a reformkor és 1848/49. Miért Petőfi lett a legunalmasabb figura, hogy hamisítják meg március 15-ét, miben más ez, mint Rákosi kurzusfilmje? Interjú Katona Csaba történésszel és Vaderna Gábor irodalomtörténésszel a Petőfi-kultuszról, valóságról, fikcióról és Rákay 6 milliárdos mozijáról.

Kolozsi Ádám
kult