Tíz ballisztikus rakéta Iránból: megtorolták a bagdadi amerikai akciót, amiben az egyik milícia vezetőjét ölték meg.
Az 51 éves Mohammadit eddig 13 alkalommal vették őrizetbe, 2021 óta van börtönben.
Rendkívüli kormányülést tart Rishi Sunak.
Azt mondják, csak visszaszerezték azt, ami az övék.
Antony Blinken közel-keleti körútjának első állomása Isztambul, ahol Erdogannal szót ejtettek a svéd NATO-csatlakozásról is.
A szunnita Iszlám Állam szóvivője felszólította a Hamászt is, hogy ne működjön együtt síita szervezetekkel, mint amilyen a Hezbollah is.
Több száz sérült.
Mi a közös több mint négymilliárd emberben, akik a világ GDP-jének felét termelik meg együttesen? Bangladestől Ruandáig, az Egyesült Államoktól Indiáig választanak.
Damaszkuszban csapott le az IDF Szajjed Razi Muszavira.
A Bab al-Mandab-szorosnál két éve szinte mozdulatlanul álló hajót a nyugati hírszerző szolgálatok az iráni kémhálózat nélkülözhetetlen részének tekintik.
Irán már korábban is vádolta Izraelt szabotázsakciókkal, illetve végzett ki a zsidó állammal együttműködő irániakat.
Az iráni nők szabadságjogaiért küzdő Mohammadi épp tízéves börtönbüntetését tölti.
Összefoglalónk a gázai-izraeli háború 65. napjáról.
Vissza a hatvanas évekbe.
Az ENSZ felszólította az országot, hogy hagyjon fel a gyermekek halálra ítélésével.