Tegnap hoztuk le az Athena Intézet posztját a Jobbik körüli szélsőségeseknek juttatott támogatásokról. Az Országgyűlés Hivatala azt mondja: nem ellenőrizheti, hova kerül a pénz.
Az Athena Intézet nyomozott a szélsőségesek támogatói után.
Az Országgyűlés vezetése elutasította a Jobbik indítványát arról, hogy a Parlamentben ne lehessen alkoholt árusítani.
Kisbuszokkal utaztattak az alelnök szerint, amin állítólag az MSZP szavazóköri delegáltjának a felesége is rajta ült.
A Jobbik tiszta vizet öntene a cigánybűnözés poharába.
Fődíj: gyermekíj + gyermeknyílvessző.
Ilyen tökéletes replikát még a világ nem látott, ráadásul ugyanúgy Gábornak hívják mint a pártelnököt. Két mátrai borzaska között kaptuk telefonvégre.
A Jobbik után a magyar ellenzéki szervezetek Facebook-követőiről is felmérést csinált a brit Demos és a magyar Political Capital. Kiderült például, hogy Európában csak a magyar ellenzékiek bíznak az Európai Unióban.
Szegedi Csanád 5 millió forintra perelte Novák Elődöt, mert azt írta róla, hogy ha tudták volna, hogy zsidó, akkor nem futott volna be a Jobbikban karriert. Az egész elnökség felsorakozott Novák mellett. Szegedi veszített.
Novák jobbikos elnökségi tagoknak írt arról levelet, hogy ha tudtak volna Szegedi származásáról, akkor "szép dolog, vagy sem", nem lett volna alelnök a pártban.