Horváth Ákos Ervin ellenzéki polgármesterjelölt feljelentést tesz.
A 11 éves tinédzser gyilkosai közül senki sincs már életben.
Végre egy értelmes kezdeményezés.
A Csokonai fogadó melléképületét bontották, és amikor az aljazat beszakadt, egy kialakított lakóhelyiséget találtak, benne egy csontvázzal.
Nemrég hasonló történések zajlottak Győrben is.
Nem találták meg a közös hangot.
A postásautó kifosztása közben még a postásokra is rátámadt.
Mert veszélyeztette a vonaton utazók épségét. Az ügyészség próbára bocsátást javasolt.
A férfi hobbiból robbantgatott a szántóföldeken. A fel nem használt anyagokat pedig a hűtőben tartotta a tojások és a sör mellett.
Előre nem látható okok, például a megfelelő fűtés és szellőzés biztosításának igénye okozta a drágulást.
Az iskola energetikai korszerűsítése februárban kezdődött meg, a lebontott tetőt lefóliázták, amit könnyedén feltépett a viharos szél.
A két kaposvári társbérlő nem igazán jött ki egymással.
A városban minden körzetben egy ellenzéki jelölt indul a fideszessel szemben.
Az egyik kiskorúnak rá kellett harapnia az asztal szélére, majd a fejére csaptak.
Súlyos testi sértés miatt emelt ellene vádat a Kaposvári Járási Ügyészség.