Szűk családi körben temették el Karsai Dánielt

belföld

Szombaton eltemették Karsai Dánielt, erről az alkotmányjogász írt néhány szóban a Facebookon.

Danit ma örök nyugalomra helyeztük. Végakarata értelmében szűk családi körben és legközelebbi barátai által kísérve, Mike Oldfieldot hallgatva, némi alkoholt fogyasztva.

Vigyázz magadra, Bro’. Mindent csak köszönhetünk Neked.

- olvasható Karsai Péter posztjában.

Mint írja, szerdán este a 6Szín Teátrumban lesz egy nem sajtónyilvános megemlékezés a 47 évesen meghalt Karsai Dánielről, akinél két éve diagnosztizálták a gyógyíthatatlan ALS betegséget. A megemlékezést az aznap esti darab után tartják egy beszélgetéssel egybekötve. Az estén „az egykori egyetemfoglalók kórusa búcsúzik majd Danitól” - derül ki a posztból.

Karsai Dániel 2023 szeptemberében jelentette be, hogy beteg, majd pert indított a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, hogy így érje el az életvégi döntésekhez való jogok kibővítését Magyarországon, amiért népszavazási kezdeményezést is indított.

Karsai Dániel
Fotó: RTL

Arra hivatkozott, hogy az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogait sérti, különösen az emberi méltóságból fakadó önrendelkezési jogot, az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát és a világnézeti meggyőződés szabad megválasztásához való jogot.

Ügye körül széles társadalmi párbeszéd alakult ki, de a strasbourgi bíróság elutasította a kérelmét, hiába szólalt fel személyesen, és a népszavazási kísérlete is elbukott.

2023-ban készült interjúnkat itt olvashatja vele. Májusi képriportunk pedig itt látható.

Kapcsolódó cikkek

Karsai Dániel alkotmányjogász a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, hogy hagyják méltósággal meghalni

Halálos beteg, 2022-ben diagnosztizáltak nála ALS-t, azt a betegséget, amiben Stephen Hawking is szenvedett.

Mészáros Juli
jog

Karsai Dániel szerint gyáva döntést hozott a strasbourgi bíróság

Jogerősen is elutasították a beadványát.

Windisch Judit
belföld

Karsai Dániel: „Álmomban békésen eltávoztam, mosollyal az arcomon. Aztán felkeltem, és szembesültem a rideg valóságommal”

A gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász kedden az Emberi Jogok Európai Bíróságán szólalt fel azért, hogy maga dönthessen az élete végéről.

Solti Hanna
jog

Az Alkotmánybíróság is elutasította Karsai Dániel népszavazási kezdeményezését

Ők is az alaptörvény megsértésére hivatkoztak, amire a Kúria és a Nemzeti Választási Bizottság is.

Fődi Kitti
belföld

Karsai Dániel: Reményt tud adni a reménytelenségben, hogy van lehetőség méltósággal elmenni

Karsai Dániel alkotmányjogásznál tavaly nyáron diagnosztizáltak gyógyíthatatlan betegséget, ALS-t. Novemberben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán készül pereskedni azért, hogy maga dönthessen az élete végéről.

Solti Hanna
interjú

A legkisebb mozdulat is percekig tart - így telik Karsai Dániel egy napja

Több mint 12 órát töltöttünk az ALS-betegségben szenvedő alkotmányjogásszal, aki megmutatta nekünk, hogy néz ki egy napja. Karsai Dániel a legintimebb pillanatokban sem küldött ki minket a szobából, ez a fajta kitárulkozás pedig egy újabb állásfoglalás a részéről az eutanázia legalizálása melletti küzdelemben.

Fődi Kitti, Bankó Gábor
belföld

Meghalt Karsai Dániel

Az alkotmányjogásznál két éve diagnosztizálták az ALS nevű betegséget.

Rovó Attila
belföld