Kásler Miklós

Kásler exminiszter új munkahelye a Magyarságkutató Intézet

Az intézetet ő alapította 2019-ben, és mindig is buzgón istápolta a működését.

Kiss Imola
POLITIKA

Előre szóltak a kormánynak, hogy ettől veszélybe kerülhet az egészségügy, mégis megcsinálták

Két évig titkolta a kormány, hogy milyen alapon választotta szét hirtelen az állami és a magánegészségügyet. Most kiderült: a szakértői munkacsoport is arra figyelmeztetett, hogy nem szabad rohanni.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Kásler Miklós miniszterelnöki biztosként tér vissza

Pintér Sándornak adhat egészségügyi tanácsokat.

Czinkóczi Sándor
karrier

Eszmetörténeti sorozattal tér vissza Kásler Miklós

Kilenc részen át beszél majd az európai és a magyar identitásról.

Szurovecz Illés
MŰVÉSZET

Állami megbízást kaphat a Kásler által kirúgott kórházigazgató

Cserháti Péter az országos kórházfőigazgató helyettese lehet.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Négy évig titkolták a lesújtó kórházi fertőzési adatokat

Hiába fogadkozott Kásler Miklós, amikor miniszter lett, 2019-ben és 2020-ban sem sikerült visszaszorítani a kórházi fertőzéseket.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Kásler Miklós szerint az oktatás alapkérdése a szeretet

"Az a törekvés, hogy a világra csodálkozó gyermekekből identitással rendelkező, hívő, értékorientált embereket neveljünk."

Botos Tamás
oktatás

Népszava: Kásler Miklós távozik, Lázár János visszatér

Pintér Sándor pedig elvállalt újabb négy év miniszterséget.

Vég Márton
POLITIKA

Kásler Miklós gondos felügyeletével készíti Rákay Philip a sorozatot az Aranybulláról

Miniszter még nem fordított akkor figyelmet mozgóképre, mint amit Rákay Philip készül letenni az asztalra. És már jön is a következő.

Haszán Zoltán
KULTÚRA

Átvehette a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét Deák Bill Gyula

A március 15-i kitüntetésátadón betegsége miatt nem tudott részt venni.

Szász Zsófi
belföld

Visszaéltek Kásler Miklós nevével az interneten

Nem ez az első alkalom, az emberminiszter jelentette az esetet.

Szász Zsófi
belföld

Kásler szerint a "pandémia elfedte" az egészségügyben végbement nagyszerű változásokat

Négyéves munkáját úgy értékelte a miniszter, hogy "olyan fejlesztések zajlottak le, amelyek ritkán fordulnak elő a történelemben."

Botos Tamás
POLITIKA

A kormány azoknak a tanároknak mondott köszönetet, akik nem sztrájkolnak

Az Emmi szerint háború alatt nem illik tiltakozni, igaz, a pedagógusok már hónapokkal korábban ismertették a követeléseiket.

Czinkóczi Sándor
képmutatás a köbön

Nem sikerült helyesen leírni Batthyány nevét a 16 milliós mellszobron, napok óta bebugyolálva áll

Kásler miniszter egy nemzeti lobogóval betekerve adta át a szobrot hétfőn, hogy senki ne vegye észre, ami rajta áll: BATTHÁNY. Egyelőre nem tudni mi a terv.

Rényi Pál Dániel
MŰVÉSZET

Tőrőlmetszett összeesküvéselmélet-terjesztőt tüntetett ki sajtódíjjal Kásler Miklós

Talmudi okkultizmust fedezett fel a szeptember 11-i támadás mögött, a zsidók elgázosítását tagadó véleményeket osztott meg mindenfelé fenntartás nélkül Franka Tibor, akinek Kásler Miklós adott állami díjat.

Haszán Zoltán
POLITIKA