kereszt

Több mint 40 szoborra akasztottak keresztet az aHang aktivistái Budapesten, hátha azokon is jól mutatna

Ha a Szabadság-szobron lesz, akkor Shakespeare-en vagy Grosics Gyulán miért ne lehetne?

Gazda Albert
belföld

Művészek és közéleti szereplők kezdeményeztek népszavazást a Szabadság-szoborra tervezett kereszt ügyében

Felszólították Budapest önkormányzatát, hogy kérdezze meg a helyieket „népszavazás formájában, akarják-e ezt a változtatást”.

Benics Márk
belföld

Bencsik András ellentmondott, szerinte nem kell kereszt a Szabadság-szoborra

A Demokrata főszerkesztője, aki egyébként büszke Orbánra, most azt írta, szerinte a kereszttel „megaláznák” a művet.

Mészáros Juli
KULTÚRA

„A békepárti Karmelita Államegyház ne generáljon vallásháborút!” – írja a Szabadság-szoborra tervezett kereszt ellen tiltakozó katolikus pap

Ez csak tovább fogja mélyíteni a társadalomban meglévő ellentéteket és feszültségeket.

Székely Sarolta
belföld

Simicskó szerint azért kellett kereszt a Szabadság-szoborra, hogy Magyarország példát mutasson a hanyatló Nyugatnak

„Nyugat-Európában hanyatlik a kereszténység, templomokat rombolnak le.”

Mészáros Juli
KULTÚRA

A Gellért-hegy egyszerre két elnyomó hatalomnak volt a városi díszlete, most rátesznek egy keresztet a szovjet emlékműre

Álmodtak már boldogasszonyanyánkat játszó szentkoronát is a Gellért-hegyre, ehhez képest egész szolid a gigantikus kőkereszt. Így is ez lesz az egyik leginkább szimbólumokkal terhelt köztér Budapesten.

Kolozsi Ádám
KULTÚRA

Kitiltotta a vallási jelképeket a városházáról a varsói polgármester

A keresztes nyakláncok vagy tetoválások maradhatnak.

Czinkóczi Sándor
külföld

Menczer: Amikor minden folyamat a megfelelő szakaszba jut, akkor kell a keresztet visszaállítani, nem az éj leple alatt

A nagykovácsi kereszt lassan az új ferencvárosi paddá válik.

Herczeg Márk
környezetvédelem

Hiába a hívő keresztényüldöző környezetvédő minden igyekezete, újból áll a kereszt a Nagy-Szénás hegyen

Menczer Tamás korábban modernkori keresztényüldözést emlegetett, mikor a természetvédők kifogásolták, hogy jogtalanul építenek keresztet a védett területre.

Bódog Bálint
belföld

Menczer Tamás szerint Magyarországon keresztényüldözés van, és a környezetvédőkre mutogat

Felgyújtottak egy keresztet a Nagy-Szénáson, a körnezetvédők pedig tiltakoznak a kereszt újjáépítése miatt. Menczer „harcolni” készül, szerinte „komoly küzdelemre kell készülni”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Részegek voltak a Margit hídi keresztletörők

Feladták magukat.

Botos Tamás
bűnügy

Az MTVA-s Lánczi Tamás szerint a keresztnek „már a puszta látványa, közelsége is égeti a gonosz bőrét”

Szerinte a kereszt „többé nem a vezér, a duce által vezényelt fekete mise kelléke, de nem is a politikai okkultizmusé”.

Mészáros Juli
belföld

Lezuhant egy 63 éves férfi a Gellért-hegyi kereszt mellől, a helyszínen meghalt

Szemtanúk szerint férfi ittasnak tűnt a baleset előtt.

Benics Márk
baleset

Bréking: Latorcai államtitkár közzétette a háború lezárásának megoldóképletét

Keresztállítás + migránsok elleni uszítás = béke.

Urfi Péter
POLITIKA

Elejtette a keresztet a ministránsfiú és fejbevágta vele a húsvéti misét celebráló Insane atyát

Olaszországban húsvét alatt sem állt le az élet.

Szily László
ÉLET