„Ha van igazság, márpedig van, akkor a pokolban külön bugyor várja őket.” (Orbán Viktor)
Amikor Orbán Viktor 2018-ban átkeresztelte az illiberális demokráciát kereszténydemokráciának, 20 pontban magyaráztuk el, hogy mit takar a kifejezés. Egy ciklussal később, amikor a NER mottója épp a Magyarország előre megy, nem hátra volt, és a kormány a stratégiai nyugalmat hirdette, megint 20 pontban értelmeztük az orbáni kereszténydemokrácia lényegét. A negyedik kétharmados győzelem óta pedig olyan karakteressé vált ez a kereszténydemokratikus rendszer, hogy ismét érdemes 20 pontban érzékeltetni, mit adott nekünk a „polgári”, „konzervatív”, „keresztény” jobboldal.
1. Miután a fajkeveredés-ellenes miniszterelnök a nemzeti ünnepen eltakarítandó rovarokhoz hasonlítja a politikai ellenfeleit, a kormány az egészet letagadja, az internetceleb-államfő pedig azzal védi a hallgatását, hogy őt is lehet egy szatyor fingnak nevezni, és különben is, az ellenzék vezetője is becsmérelt embereket egy szűk körben folytatott, lehallgatott beszélgetésben.
2. A kormánypárt egykori falusi polgármestere, akit közbeszerzésekkel előbb az ország leggazdagabb emberévé, majd a világ 1000 leggazdagabb embereinek egyikévé tettek, 27 milliárd forintos szuperjachton nyaral a feleségével, aki egy 120 milliós Bentley-ből 1 millió forintos nadrágban száll ki, de még a pólója is 600 ezer forintba kerül.
3. Kilenc évvel azután, hogy a kormánypártok – a tiltakozásokat félresöpörve – lehetővé tették a jegybanknak, hogy alapítványokba szervezzen ki több száz milliárd forintnyi közvagyont, kiderül, hogy – miközben a jegybankelnök családja és haveri köre milliárdosokká válva nyíltan élte a nemzetközi luxuséletét – eltűnt 460 milliárd forint, és a kormány ezen teljesen meg van lepődve.
4. A kormány csendben eladja 50 milliárd forintért a főváros 100 hektáros területét, hogy az arab befektetők és a kormányfőhöz közel álló milliárdosok lényegében azt csináljanak vele, amit akarnak, majd amikor kiderül, hogy a fővárosnak elővásárlási joga van, hirtelen elengedik a projektet.
5. A kormány azzal büszkélkedik, hogy néhány hetente tart egy meglepetésvendégek időhúzásával és elérés nélküli kormánypárti orgánumok alákérdezéseivel elrepülő, önkényes szempontok szerint levezényelt sajtótájékoztatót, amin az igazi sajtó kérdéseire rendszeresen nem jut idő, és ha esetleg mégis, általában akkor sem érkezik rájuk értelmes választ.
6. A 15 éve kétharmaddal uralkodó kormánypárt – aminek a képviselői titokban járják az országot, hogy válogatott embereknek adjanak elő – előbb elkezd lepukkant kórházakat mutogatni, mondván, az egy éve létező ellenzéki kihívója miatt nem voltak fejlesztések, majd az egyik kórházban inkább már örömmel mutatják be, hogy a mosdóban van szappan és vécépapír.
7. A kormánypárt kommunikációs igazgatója azzal a szöveggel áll bele a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének az arcába, hogy: „Kicsi! Kicsi! Már reszketsz. Már reszketsz, Kicsi. Ennyit tudsz? Ennyit tudsz? Ennyit tudsz?”, majd a miniszterelnök Harcosok Klubja című trollfarmszervező rendezvényén elítélt pedofil bűnözőt és náci posztokat megosztó képviselőt ültetnek a válogatott közönségbe.
8. Miközben a legfőbb kormánypárti szócsőben a történelem „legembertelenebb zsarnokságának” és a gonosz birodalmának nevezik az Európai Uniót, a legtöbbet az országa saját szövetségi rendszereit támadó miniszterelnök legfőbb politikai partnere egy háborúskodó, fasiszta diktátor és egy olyan elnök, aki arról híres, hogy átverte az üzletfeleit, az államot – ami ellen egy puccskísérlettel is próbálkozott –, elárulta a leghűségesebb embereit, az ügyvédjét és a saját minisztereit, de becsapta még a legközelebbi családtagjait is.
9. Az iparkamara kormánypárti elnöke nyíltan lobbizik azért, hogy gyorsan és egyeztetés nélkül szüntessenek meg egy adónemet, ami több száz ezer olyan adózónak okoz válságot, akiknek kötelező kamarai tagdíjat fizetniük.
10. A kormánypárt legfőbb politikusainak családjai milliárdosokká válnak, az elit magángéppel jár BL-döntőkre és luxusvadászatokra.
11. Miközben a miniszterelnök fia Csádban segíti a honvédség katonai műveletét, a külügyminiszter a világ egyik legnagyobb tolvajával tárgyal Egyenlítői-Guineában.
12. A népirtásokat relativizáló, bel- és külföldi dezinformációs kampányokat folytató kormány lejárató plakátokra rakja a szomszédos, egy agresszor nagyhatalom által megtámadott ország elnökét – akit még a támadó országban sem tettek kormányzati plakátra –, és amíg a kormány informatikai rendszerébe is behatoló agresszor országot mint megbízható partnert ott segíti, ahol tudja, addig bármiféle bizonyíték nélkül azzal vádolja a megtámadott országot – aminek a polgáraival riogat, és aminek minél rosszabb, nekünk annál jobb –, hogy a titkosszolgálatával meg akarja buktatni a kormányt.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Egyenlítői-Guinea után a magyar „gazdasági semlegesség„ és „békepártiság” final bossa Kim Dzsongun, a fegyverkereskedő Viktor Bout, a Hezbollah, vagy valamelyik mexikói drogkartell lehet.
Mintha a Fidesz rájött volna, hogy a lepukkant kórházak mutogatása politikailag nem a legjobb ötlet. Takács államtitkár Miskolcon már örömmel mutatta be, hogy a mosdóban van szappan és wc-papír.
A szellemi futballhuliganizmus legújabb variánsa: a tahóterror komisszárjai snowflake-hablegény-szójafiúkként sértődnek meg, ha erőszakosnak nevezik őket, közben mégis vérontással fenyegetőznek. Az ellentmondás lényege, hogy a pályát teljes egészében be kell focizni.
Látványosan megmutatkozott ezen a hétvégén a NER két arca: az elit magángépeken ugrott ki Nyugat-Európába topfutballt nézni, miközben az elkötelezett Fidesz-szavazók az utcán békemeneteltek.
És kiderült, hogy az ukránok által közzétett videó már több mint hónapja készült. A Fidesz frakcióvezetője a nemzetbiztonsági bizottság ülése után tartott közös sajtótájékoztatót a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) irányításáért felelős államtitkárral.
Mivel a törvényjavaslat nem fogalmaz világosan, kire, mire, milyen magatartásra vonatkozik, felkészülni is nehéz rá. Közben a dermesztő hatását is szem előtt kell tartani.
Magasabbról, erősebben, büdösebbet.
Aki a Szuverenitásvédelmi Hivatal feketelistájára kerül, azt már a banktitok sem védi, ha elfogadják a javaslatot. Akit megbüntetnek, azt a támogatás 25-szörösére bírságolhatják.
Sem az Európai Unió, sem a NATO nem tökéletes, ezen nincs mit szépíteni. Mindenkivel végzetesen megutáltatni magunkat mégsem túl előremutató, hiszen végső soron a szövetségeseinkkel együtt tudjuk csak megvédeni magunkat, sőt, a szuverenitásunkat is.
Gulyás Gergely csütörtökön jelentette be, hogy mégsem valósul meg a mini-Dubaj projekt, miután a Főváros élt az elővásárlási jogával. Karácsony szerint valószínűleg felmérték, hogy a beruházás pusztító hatással van a Fideszre, Vitézy szerint a befektető látta be, hogy Magyarország nem Szerbia, Szijjártó szerint pedig ez most így alakult.
„Tisztességes együttműködésben vagyunk velük, és a jelenlegi körülmények között nem mondhatunk le róla.”
Nemes Klára ugyanazt a bejegyzést osztotta tovább, mint egy egri fideszes: hogy a zsidók genetikailag kódolva vannak a magyarellenességre és a gyilkolásra.
Keressük a titkos országjárásra induló fideszes politikusokat.
A profetikus miniszterelnök megrészegedett Trump eljövetelétől, és úgy érzi, végre messzebb is elmehet. Ez az ő szabadsága: megtenni az ellenféllel, amit csak meg lehet.
Az egyedi tervezésű luxushajón nincs ársapka, majdnem 30 milliárd forintba kerülhetett, és még nagyobb, mint az elődei. Mészáros Lőrincet és családját találtuk rajta.
A magyar kormány a nevünkben Ukrajna, Hegyi-Karabah, Gáza után Srebrenica ügyében is szembemegy az alapvető emberséggel és civilizációs normával. Már a népirtás sem számít tabunak. Ez nem csupán Orbán Viktor felelőssége, hanem mindannyiunké.
Egy vitát úgy akarnak lerendezni, hogy bosszút állnak a magyar fiatalokon? Micsoda dolog pusztán politikai okból gyerekeken bosszút állni? Micsoda dolog ez?
A hekkerbotrány bizonyos szempontból a legsúlyosabb dolog, ami Magyarországon a rendszerváltás után történt. De az Orbán-rezsimnek ez a húzása szépen illeszkedik a nyugati szövetségi rendszereket évek óta módszeresen bomlasztó politikájába.
Ha megszédülsz a Zrt.-ktől, nem érted, mi ez a sok Pallas Athénézás, és fogalmad sincs, mi az a magántőkealap, akkor neked szól ez az összefoglaló az elmúlt évtizedek egyik legpofátlanabb közpénzkiszervezéséről.
A volt elhárító az utóbbi években minden mögött külföldi befolyásolást sejtett - a Pegasus-botrány szerinte nemzetközi tőkéscsoportok harca, az SZFE-tüntetés kormánygyengítő forgatókönypróba, a sok bombariadó külföldről vezérelt, összehangolt akció volt. De egy dolog fix: az oroszokkal nincs baj.
Ahol a magyar állam és a magyar álom összeért: 2010 után néhány év alatt gigantikus cégbirodalmak nőttek ki a semmiből, elképesztő vagyonok halmozódtak fel, és pártbürokraták váltak nagytőkésekké.
Orbánista esztétika 2024-ben: gyerekekkel kiabáltatták azt, hogy nem szeretnének háborút, közben felnőttek idegesen ordítoztak agresszív baromságokat.
Az egész rendszer arra épített eddig, hogy a legegyszerűbb, legönzőbb emberek legyenek felháborodva. És akik évek óta síkidegek, nem pont most fognak megnyugodni.
Tabudöntögető beszédet mondott Tusványoson a miniszterelnök. Azt reméli, hogy az őt követő generáció már nem állampolgársági, hanem etnikai alapon választja szét az embereket.
Már 1400 milliárdja van, övé a magyar GDP 1,6%-a. Tiborcz már a 11. a száz leggazdagabb magyar között, de még nála is van fényesebb üstökös a NER egén.
De minden más határon túli közösség nyilvánosságában is erőteljesen jelen vannak konteókra épülő narratívák. A Political Capital ezeket vizsgálta legújabb kutatásában.
Mészáros Lőrinc és ifjabb Mészáros Lőrinc a Ferrarit szereti, Várkonyi másban utazik.
Mármint felülre: csak a póló került 600 ezerbe.
S. Tamás György börtönben is ült, amiért molesztált egy kisgyereket.
Három éve még támogatta a magyar kormány Ukrajna európai integrációját, ám ez azóta el van felejtve. Hiába lehetne tét nélkül jófejkedni, Orbán Viktor ez ügyben is a háborút választotta. Tisztán belpolitikai okokból.
A miniszterelnök parlamenti felszólalása után megnéztük, mi igaz abból, hogy Orbánék léptek fel a pedofil igazgató ellen.
Utoljára 2011-ben rendeztek parlamenti választást a közép-afrikai országban, azóta vagy egy tucatnyiszor halasztották el a megtartását. Az elnök Mahamat Déby az év elején, megválasztása előtt Moszkvában járt, szeptemberben a Karmelitában fogadta Orbán Viktor. Az országban az 1960-as függetlenné válás óta jelen lévő francia csapatokat a napokban hazaküldték, így megnyílhat az út az oroszok, no meg a kétszáz magyar katona előtt.
Amint elfogadják a törvényt.
Ezzel több mint két éve tartó találgatásnak vetett véget az ügyészség.
A miniszterelnök még 12 évre tervez, át akarja alakítani az EU-t, az ellenzéknek pedig azt üzeni: olyan lesz a fogadjisten, amilyen az adjonisten.
A törvény ezennel hatályba lépett.
Szarok a kórházak. Brüsszel nélkül senkik vagyunk. A NER-esek kullancsok, jaj, mégsem. Az elnök szatyor fing. Ezeket nem mi mondtuk, hanem a Fidesz és a különböző leágazásai. Teljes káoszt hozott a Magyar Péter-pánik a kormánypártnál.
Attól hangos a fideszes propaganda, hogy az ellenzék csak kussoljon, mert ők semmiért sem vállalják a felelősséget, bezzeg Novák meg Varga. De mégis mi a jó életről beszélnek?
Sokan már arról posztolnak, hogy a beígért bírság ellenére is elmennének a Pride-ra. Ezek a lépések várnak rájuk, ha nem akarják kifizetni a maximum 200 ezer forintos büntetést.
Az 5000 tag véleménye alapján készült felmérés szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke félretájékoztatta és megtévesztette a kormányt, saját, változó ötleteit a kamara álláspontjaként állította be, ezzel pedig súlyosan megsértette az alapszabályt.
A Közgyűlésen felolvasta férje közleményét, mi kettővel tovább mentünk.
Bejött a 10 évvel ezelőtti jóslat: a Fidesz úgy módosítja a törvényt, hogy az arcfelismerő rendszert be tudják vetni betiltott tüntetések résztvevői ellen is.
Megdolgozott érte.
A Fidesz nem egyszerűen a költségvetés állapotáról hazudott, mint 2006-ban az MSZP. Magyarország biztonságát érintő kérdésben nem mondtak igazat. A külügyminiszter fenyegető reakciója lényegében ennek a beismerése.
Nagy vereséget mérve ezzel a békére.
Újabb 20 mondat, amivel minden eddiginél pontosabban magyarázzuk el, mit jelent az, hogy Magyarország előre megy, nem hátra.
Az autokráciák Thaiföldtől Törökországig nem technofasizmusra, hanem saját gonosz törvényeikre épülnek. A „gyermekvédelmi” és „kábítószer-ellenes” alkotmánymódosítás nemcsak a gyülekezési törvényt írhatja felül, hanem mindent. De leginkább a demokráciát. És már el is kezdték alkalmazni.
A Salamon-szigetek és Szerbia után Magyarország is nyíltan felvállalja a kínai diaszpóra megfigyelésére Pekingből küldött járőröket.
20 dolog, amit tudnod kell a rendszerről, amiben élsz.
Gulyás Gergely szerint az EU-ban nem sok kormány tart ilyen Kormányinfót. Hát ilyet tényleg nem tart senki.
Az unokád, a gyermeked halálos veszélyben forog. De még megúszhatja, tudunk segíteni, nem kerül sokba. Nem kérünk semmi mást, csak a szavazatodat. Azt muszáj, anélkül tömegsírban végzi szegény.
A miniszterelnök szerint most nem okosnak kell lenni, hanem egységesnek, ezért támogatják a közös szankciókat.
A leggazdagabb magyar nomádabb vidékekre jár, mint a többi fideszes szupervadász.
- Ne idegeskedj! - NEM VAGYOK IDEGES!!!
Lázár János az egyetlen fideszes miniszter, aki előre meghirdetett, nyilvános fórumokat tart. Sarkadon azt mondta: „Azokat, akik a külföldi érdekeket szolgálják, meg kell fosztani a lehetőségtől, hogy az ország sorsáról döntsenek.”
Március 26-án vitte be az ügyészségre Magyar Péter a hangfelvételt, amelyen Varga Judit a többi között arról beszélt, hogy manipulálták a Völner–Schadl-ügy iratait, és hogy Völnert figyelmeztették. Az ügyészség nyomozott és nem talált bűncselekményre utaló jelet, de a határozatában néhány vallomásrészletet közzétett.
Arról, hogy a miniszterelnök egy állami ünnepségen kártevő rovarokhoz hasonlította az ellenfeleit, az államfő nem tett említést, de felidézte, hogy kiszivárogtatott hangfelvételek szerint Magyar Péter szűk körben büdös szájúaknak és agyhalottaknak nevezett embereket.
A nemzetközi politika legalább olyan turbulens, mint a Donald Trump beiktatása utáni hetekben, így ideje volt beszélgetni az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről. Többek közt az ukrán–magyar kémbotrányról, a győzelem napi katonai parádéról és a háborúval kapcsolatos amerikai hangnemváltásról is beszélgettünk Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel, és Takács Márk katonai elemzővel.
Donald Trump átverte az üzletfeleit, az államot, elárulta a leghűségesebb embereit, az ügyvédjét és a saját minisztereit, de becsapta még a legközelebbi családtagjait is. Tőle várja Orbán, hogy ez az év fantasztikus legyen.
A Forbes több mint 3000 fős globális gazdaglistáján rajta kívül még három magyar szerepel.
Orbán tripla nullás ügynöke, a nemzet influenszere olyan kampányt tol, amiről az utókor sem fog beszélni. Íme a 21. század kisbetűs embere, a mamelukok csinovnyikja, a szinte meg sem animált NPC, akiről annyit kell tudni, hogy semmit sem kell tudni róla.
A 12. kerület új polgármestere, Kovács Gergely évek óta mondta, a gyilkosok emlékművét el kellene vinni a helyéről, és ezt a választás éjszakáján is megígérte. Aztán a Mi Hazánk és a kormánymédia fenyegetőzni kezdett, és az MKKP társelnöke közölte, hogy nem ezzel kezdené a ciklusát, mert nem akarja, hogy egymásnak essenek az emberek. Pedig az igazságtétel most, a szobrot állíttató helyi Fidesz bukása után lett igazán fontos.
Számos gazdasági csodának lehettünk tanúi az elmúlt 12 évben, de talán egy sem volt olyan extrém, olyan merész, olyan hivalkodó, mint a jegybankelnök fiának és barátainak mesés meggazdagodása.
A Nemzetközi Büntetőbíróság három esetben indíthat eljárást: háborús bűncselekmények, emberiesség ellenes bűncselekmények és népirtás esetén. Nem vitás, az oroszok mindhármat elkövették, de egy negyediket is, ami mindennél egyértelműbbé teszi az orosz elnök bűnösségét.
Azzal, hogy a fideszes médiabirodalomban semmilyen belső kritikának vagy ellenvéleménynek nincs helye, saját maguk ágyaznak meg az egyre radikálisabb írásoknak. Ez pedig olyan szintre hergelheti a táborukat, amire lehet, hogy a fideszes politikusok sincsenek felkészülve.
Az MNB adatait titkosító törvényjavaslat nemcsak százmilliárdokról szól, de forradalmasítja azt is, ahogy a korrupcióról beszélünk. Ez ugyanis természeti szükségszerűség a Fidesz szerint.
Mostantól nemcsak a fideszes politikusok járják az országot, de a gonosz EU-s vezetők híre is.