„Jiři Menzel ma nyolcvanöt éves. Ki tudja, talán híresen antibohém életformája is segítette abban, hogy ilyen szép kort érjen meg” – írta Kerékgyártó György, pedig 2020-ban még a kormánypárti lap is beszámolt a cseh rendező haláláról.
Névtelen cikkben, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva állítják, hogy a jegybankelnök élethosszig tartó mandátumot akart a Fidesztől.
Juhász szerint a csatorna azzal védekezik, hogy nem fért volna bele a műsoridőbe a hosszú helyreigazítás.
Az Országos Bírói Tanács közleményben emlékeztetett, hogy ez bevett dolog, és az előző, trumpista nagykövet idején is előfordult. Frissítés: a Kúria elnöke szerint is felháborító, amit a két bíró csinált.
A legfőbb orbánista napilap már putyinista irányból előzi Putyin legnagyobb udvari bolondjait. Pilhál Tamás olyasmit írt az öndefiníciója szerint polgári-konzervatív Magyar Nemzetbe, amit talán már józanabb kadirovista hangok se vállalnának ebben a formában.
Igazi újítás: álhírek után fideszes álhírügynökség.
A tűzijátékot azért fújták le, mert az OMSZ vihart jósolt estére. A kormányzati sajtóbirodalom nem is hagyja ezt szó nélkül.
Videójában egy percig sorolta, kik ellen nyomoznak az ügyben.
A közmédiát sem érdekli az ügy.
Értéket teremtenek.
Támogatja ön, hogy 17 éves lányokról közöljön a sajtó lenge fotókat? Kesma: IGEN!
A tüntetések idején írtak erről. Most közlik a helyreigazításokat: ilyen titkos találkozó nem volt.
"Nem adjuk el a telket, nincs belőle semennyi bevételünk, viszont a rohadt szemét zsidó befektető, az nem építhet 1200 négyzetméteren többet. Ugye?" A polgármester azt mondja, mondatával éppen hogy ő ironizált vitapartnerei vélt antiszemitizmusán.
A vasarnap.hu szerzője azon a puszta tényen háborodott fel, hogy egy LEGO-készletben az egyik figura nem fehérbőrű.
A Last Days of Hír TV coubjai váratlanul újra viccessé tették az egyre laposabb és agresszívabb fideszes tévéműsorokat.