Arnon Milchan cserébe személyre szabott adókedvezményt kaphatott a kormánytól, neve az izraeli miniszterelnök korrupciós ügyében jött elő.
Benjamin Netanjahut otthonában keresték fel, a nejét máshol hallgatták ki. Korrupciós ügyben nyomoznak ellene.
Klaus Iohannis szerint olyanok fogtak össze a korrupcióellenes ügyészség lejáratására és politikai felügyelet alá helyezésére, akik ellen a vádhatóság bűnvádi eljárást indított.
Még a látszatra sem nagyon adtak a pályázás során, de az OLAF kellett ahhoz, hogy ez kiderüljön.
Mórahalom önkormányzata kiadta az OLAF-jelentést.
Pedig a parlamenti képviselőknek joguk lenne beletekinteni az iratokba. Hadházyék a helyszínen vannak, meg akarják kapni a dokumentumokat, ebből még bármi is lehet.
De a többi ellenzéki pártot is várják. Holnap már akcióba is lépnek a kecskeméti városházán.
Ahogy jogerős lesz az eredmény, Márki-Zay Péter kikéri és nyilvánosságra hozza az Elios-féle OLAF-anyagot. És ez csak a kezdet lehet, Hadházy Ákos további gyanús ügyeket is előásott az elmúlt évekből.
Az igazságügyi miniszter kezdeményezte a DNA vezetőjének leváltását.
Ez még tíz éve volt, amikor a 48. helyre csúsztunk vissza. Most a 66. helyre zuhantunk, a Fidesztől pedig csak annyira telik, hogy Soros.
De az adócsalási ügyben még nyomoz a debreceni ügyészség.
A vádak ellenére a friss közvélemény-kutatások szerint kétszer annyi szavazatot kapna, mint a konzervatív kihívója.
Nem lennénk most Varga Mihály helyében. A miniszter alaposan kiosztotta szocialista elődjét, amikor a 47. helyre csúsztunk vissza a Transparency korrupciós listáján. Most már a 66. helyen vagyunk.
Kilenc helyet zuhanva Magyarország a 66. lett. Az uniós államok közül már csak Bulgária áll mögöttünk a rangsorban.
Untatnak a bonyolult korrupciós ügyek? Nem hiszel a sajtónak? Akkor higgy a kanos titkosügynöknek, aki egy pillanat alatt érthetővé teszi, hogy mi történt és mi fog történni Orbán vejével.