A házelnök szerint az eltérő kulturális és vallási háttér és a földrajzi távolság ellenére az utóbbi években a két ország közti kapcsolat ütemesen fejlődött.
A vita négyórásra csökkentett időkerete miatt nem tudják keddig húzni az időt az ellenzékiek, ahogy korábban ez megesett.
Csak az fáj nekik, hogy Magyar az ő soraikból jön.
A házelnök szerint a Tiszában a nemzeti ügyek tekintetében az bízzon, akinek két édesanyja volt.
Ír botrányzenekar, Ukrajna esélyei, minden idők egyik legjobb meccse és a másik magyar bíboros a 444 napindító hírlevelében.
„Kiváló alkotmánybíró lesz” a legfőbb ügyészből a házelnök szerint.
Elképzelhető az a forgatókönyv, hogy a Momentum nem indul a 2026-os országgyűlési választáson. Fekete-Győr arról posztolt, ez lenne a jó megoldás, Tompos Márton szerint a vita régóta folyik, a volt elnök pedig lájkokra váltotta a belső dilemmát.
Több mint ezer ember tüntet a Kossuth téren.
Sebők Éva így már összesen 22 milliónál jár, és 12 ülésnapról van kitiltva.
Kedden pedig megszavazzák, hogy meg lehessen vonni az EP-képviselő mandátumát, ha nem stimmel a vagyonnyilatkozata.
Most érte el a Fideszt az öregedés első hulláma. Megnéztük, mi lesz azzal a 18 fideszes országgyűlési képviselővel, akik legalább 2010 óta mindig hozták a választókerületeket, de már elmúltak 65 évesek.
Magyar Péter szerint a Fidesz azzal vádolja a Tisza Pártot, amit ők is tettek 2006-ban.
Meg a Fiumei úti sírkertben lévő mauzóleumához.
Vicces gyilkosság a Fehér Házban, melltartók a nőkön, egy megosztó megosztó vendég Magyarországon. Itt a 444 reggeli hírlevelének hétvégi kiadása.
A házelnöknek a Lenin-fiúk jutottak eszébe a momentumosokról.