A Csendes baráttal együtt trilógiának látom Enyedi Ildikó utolsó három filmjét, és szépnek mindegyiket. Úton a szarvasoktól a tengeren át a fákig és tovább.
Semmi sem úgy van, ahogy volt, úgy sem, ahogy lehetne, de valahogy mégis van. A Minden csillagnak se komoly költségvetése, se kidolgozott forgatókönyve, se kasztingja nem volt, mégis mindene megvan, hogy kultfilm legyen belőle.
Nem nevettél eleget idén? A Hasznos szellem majd gondoskodik rólad! Annyit szpojlermentesen is elárulhatok, hogy a női főszereplő szellem a film második felében a kísértetek Hont Andrásaként lépésről lépésre a hatalom hasznos idiótájává válik.
Magyar nézőként csak azt sajnálhatja az ember, hogy Igor Bezinovic rendező nem kicsivel korábban született és jutott eszébe ez a pompás ötlet, mert akkor talán a szülővárosában sétálgató Kádár Jánossal is összefuthatott volna a főutcán. 4 idei film, 4 egészen eltérő élmény és van, amit még meg tudsz nézni a BIFF-en.
Csikósokat, menyecskéket, székrekedéses borbélyokat és rengeteg szárított fűszerpaprikát szerepeltető zenés-táncos revüszínház épült a szupermagyaros látványosságra vágyó turistáknak a régi gettó közepén. Ott volt a helyünk.
Batu kánnak nehéz dolga van, mert meg kell találnia az örök tengert. Sikerül-e neki? És miért nem fogják beterelni az 1242 – a Nyugat kapujában című tatárjárásos kudarcfilmre a magyar iskolásokat? Kritikánkból kiderül.
Az utóbbi évek legjobb drámasorozata mintha kicsit lelassult és elbizonytalanodott volna. A mackót még így is abszolút érdemes nézni, de ne hallgassuk el a hullámvölgyet sem.
Itt a veszettül vicces Harcosok órája Orbánnal és Németh Balázzsal. Volt, aki attól félt, hogy mennyire durva lesz, hogy már élő netes műsort is kap Orbán internetes trollhadserege. De a Tábornok mindenkit meglepett: a legkeményebb kérdéseket is feltetette magának az élő mikrofonállvánnyal, aztán olyan válaszokat adott, hogy a nevetés pusztítsa el a kritikusait.
„Százezer forintos cipő vs. szégyenérzet tőled magad felé” – írta a zenész.
„Pont, mint a magyar lélek” – hangzik el a mesterműben, ami minden fillér közpénzt megér.
Egyre élesebb kritikát fogalmaz az egykori Trump-csatlós.
Varga Zs. Andrást hiába próbálta békíteni Sulyok Tamás köztársasági elnök és több miniszter is, még a beosztottjait is hazarendelte.
Uszítás, történelemhamisítás és kormánypropaganda helyett dugás minden mennyiségben: nemcsak emiatt, de tök jó lett a valaha volt legdrágább magyar tévésorozat. A kurzusfimnek képzelt mű díszbemutatóján a stáb egyik tagja vicces-trágár szövegű pólóban állt ki a színpadra.
Bridget révbe ért (reméljük, végleg), de mi azért megérdemeltünk volna egy jobb befejezést.
Orosz Dénes musicalfilmje ügyesen építkezik a műfaj szabályai szerint. A korlátokat ugyan nem piszkálja, de erre nincs is szükség. És a legnagyobb Demjén-sláger el sem hangzik benne.