lakhatás

Augusztus végétől csak azok az ukrán menekültek kaphatnak Magyarországon lakhatási támogatást, akik harcterületről érkeztek

A már itt élő menekültek hatnapos határidővel nyújthattak be méltányossági kérelmet.

Fődi Kitti
belföld

Fővárosi bérlakásprogram: „A miniszterelnök szintjén van egy ideológiai ellenállás”

A Deutsche Welle riportja lakhatási válságról és választási ígéretekről.

Bódog Bálint
lakhatás

Egy helyett tizenegy állami gondozott fiatal lakhatására elég pénzt gyűjtöttek össze az influenszertüntetés szervezői

A szervezők az Utcáról Lakásba Egyesülettel együttműködve támogatják az állami gondozásban felnőtt fiatalok életkezdését, társadalmi integrációját. A gyűjtést a kegyelmi ügy után meghirdetett influenszertüntetésen jelentették be.

Solti Hanna
belföld

30 százalékkal olcsóbb albérleteket ígér a Fővárosi Lakásügynökség

A bérbeadó csak 15 százalékkal kapna kevesebbet a piaci árnál, cserébe a főváros vállalja a felelősséget a lakások állapotáért.

Bódog Bálint
Budapest

A közvécék hiányáról szóló feliratokat mosatott le 200 ezerért az önkormányzat, habár azokat az eső is lemosta volna

Az aktivisták két éve úgy döntöttek, felhívják a figyelmet a problémára, ezt rongálásnak minősítették. Most elkezdődött a bírósági eljárás.

Bódog Bálint
belföld

A lakhatási támogatások továbbra sem a rászorulókat célozzák, de most már a középosztály sem kap annyit

A Habitat for Humanity éves lakhatási jelentésében összegyűjtötte, hogyan romlottak az alacsony jövedelműek lakhatási körülményei, és hogy milyen szakpolitikai változtatásokkal – nem – reagált a kormány.

Bódog Bálint
lakhatás

Végre kicsit enyhül a lakhatási válság: 100 milliós penthouse-t sorsol ki a Szerencsejáték Zrt.

1973 után újra lehet nyerni lakásnyereményt.

Herczeg Márk
gazdaság

Az ország egyik leggazdagabb embere mégis bezáratja a több mint kétszáz embernek szállást adó csepeli munkásszállót

„Megszűnik a lakcíműnk. Onnantól kezdve hajléktalanok leszünk gyerekestől” - nyilatkozta a Partizánnak az egyik helyi lakos.

Bódog Bálint
belföld

EU-s pénzből rászorulóknak szánt lakásokat alakít ki egy elhagyatott iskolából a fővárosi önkormányzat

A főváros kétmilliárd forintot kap az EU-tól.

Dienes Gábriel
belföld

"Mindenkinek joga van ahhoz, hogy legyen hol laknia”

Tízéves az Utcáról Lakásba! Egyesület, amely szociális munkájával egyre nehezebb viszonyok közt, egyre több lakhatási szegénységben élő embernek segít méltóságteljes életet élni.

Dienes Gábriel
lakhatás

Egy budapesti villában lakhatnak fiatal egészségügyi dolgozók egy szabadkai orvoscsaládnak köszönhetően

A Bíró Alapítvány célja, hogy olyan pályakezdő egészségügyi dolgozók lakhatását segítse, akik nem, vagy csak nehezen engedhetnének meg maguknak egy albérletet. A fiatalok közösségi alapon élnek együtt egy hatalmas házban, minimális lakbérért cserébe.

Szász Zsófi, Fődi Kitti
lakhatás

Portugália véget vet az „aranyvízumoknak”

És visszavágják az Airbnbket is a lakhatási krízis miatt.

Dienes Gábriel
külföld

„A koliszobám havonta 18 ezer forint volt, most 65 ezret fizetek az albérletért”

A budapesti egyetemisták számára a legolcsóbb lakhatási forma a kollégium lenne, ez azonban a férőhelyhiány miatt sokak számára nem elérhető.

444.hu
video

Szexmunka volt, van és lesz, de biztonságosabb ettől még lehet

Szexmunkát végezni legális Magyarországon, de az elavult és értelmetlen szabályozásnak kevesen tudnak megfelelni, mondják a jogvédők. Az egymást érő gazdasági válságok miatt viszont egyre többen fordulhatnak a szexmunka felé.

Solti Hanna
SZEX

New York és Szingapúr a világ legdrágább városai

Még sosem állt New York a lista élén.

Fődi Kitti
lakhatás