Eredeti 25 milliós célját túlszárnyalva 219 millió forintot gyűjtött össze az Utcáról Lakásba Egyesület és a szervezők azon az adománygyűjtésen, amit a februári influenszertüntetésen jelentettek be.
Az Odakint most szörnyek járnak szervezői egy korábban állami gondozott fiatal lakhatását szerették volna megoldani, szakmai partnerként az egyesület közreműködésével. Az összegyűlt adományokból a sajtóközlemény szerint végül tizenegy állami gondozásban felnőtt fiatal életkezdését támogatják még idén. A fiataloknak nemcsak a lakhatásban, hanem és elsősorban a társadalmi integrációban is segítenének az egyesület munkatársai, a program részletei itt olvashatók.
A kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális zaklatás áldozataiért, a gyerekekért és az egészséges társadalomért rendezett tüntetést a Novák Katalin ex-köztársasági elnököt és Varga Judit volt fideszes politikust és igazságügyi minisztert elsöprő kegyelmi ügy után hirdette meg Pottyondy Edina vlogger, politikai aktivista.
A tüntetés mellé több mint száz híresség állt be. Tudósításunkat az eseményről itt, összefoglalónkat itt olvashatják vissza.
Címlapfotó: Németh Dániel/444 (rtl.hu)
A molesztálásokat eltussolni próbáló egykori igazgatóhelyettes a pápalátogatás ürügyén jöhetett ki a börtönből.
Névvel, arccal. Curtis időközben cáfolta, hogy részt venne a tüntetésen.
Pottyondy Edina és youtuberek hirdettek demonstrációt, amit hat nappal azután tartottak, hogy Novák Katalin köztársasági elnök lemondásra kényszerült, mert kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója bűntársának.
Körülbelül 50 ezren mentek ki az influenszerek tüntetésére a Hősök terére, ahol többek között Pottyondi Edina is felszólalt.