A Bíró Alapítvány célja, hogy olyan pályakezdő egészségügyi dolgozók lakhatását segítse, akik nem, vagy csak nehezen engedhetnének meg maguknak egy albérletet. A fiatalok közösségi alapon élnek együtt egy hatalmas házban, minimális lakbérért cserébe.
És visszavágják az Airbnbket is a lakhatási krízis miatt.
A budapesti egyetemisták számára a legolcsóbb lakhatási forma a kollégium lenne, ez azonban a férőhelyhiány miatt sokak számára nem elérhető.
Szexmunkát végezni legális Magyarországon, de az elavult és értelmetlen szabályozásnak kevesen tudnak megfelelni, mondják a jogvédők. Az egymást érő gazdasági válságok miatt viszont egyre többen fordulhatnak a szexmunka felé.
Még sosem állt New York a lista élén.
2009-ben a GDP 22 százalékát költöttük szociális támogatásokra, most 18-nál tartunk.
A legszegényebbek közül sem kap mindenki szociális tűzifát. Közeleg a tél, intézkedéseket sürget a Habitat for Humanity.
Görög és magyar lakhatási szakértő magyarázza el, hogy miért ilyen nehéz a fiatal felnőttek lakhatási helyzete.
A jelenlegi válsághelyzetben morálisan igazolhatatlan az utcára tenni a bérlőket - indokolták a döntést.
A tavaly év eleje óta szárnyaló áremelkedéssel leírható albérletpiac éves csúcsszezonja hagyományosan egybeesik azzal az időszakkal, amikor az egyetemisták próbálják elintézni lakhatásukat a felsőoktatási tanév kezdete előtt. Eközben a kollégiumok a hallgatók kevesebb mint 20%-nak tudnak helyet biztosítani, belátható időn belül pedig csak a Diákváros tudna javítani a helyzeten.
Egy csapat építészmérnök úgy döntött, hogy elterjeszti a cohousing lakhatási formát Budapesten nyugati mintára. Mostanra már több lakásközösség is van, ahol emberek együtt élnek, de dolgoznak egy társasház felépítésén is, ahol közösségi alapon élhetnek majd családok egymással.
Az ukrán menekült családok hosszabb távú elszállásolásával nem igen foglalkozik a magyar kormány, pedig az ukrán családok rengeteg előítélettel találkoznak az albérletpiacon. Az Ukrajnából érkezett Valentyna és családja egy felajánlásnak köszönhetően tud hol lakni.
47,2 százalékról 19 százalékra csökkent a túlzsúfolt lakásokban élő magyarok aránya, közölte az államtitkár. Csakhogy nem a lakások lettek bővebbek, hanem már a nagyobb konyhák is szobának számítanak.
Ha otthonról egyenesen egy palotába költöztél, vagy ellenkezőleg, havi 120 plusz rezsiért alszol egy fűtetlen zuhanyzótálcán, küldj képet vagy rövid videót a 444-nek!
Az MNB ingatlanpiaci elemzések osztályának vezetője arról számolt be, hogy az újlakáskínálat elmarad a kereslettől, a jelentős lakáspiaci drágulást pedig élénkülő hitelpiac kísérte.