A magyar szervezetek szerződései után kutakodott, de a Trump adminisztráció tisztviselői nem akarták, hogy azokat itthon politikai leszámoláshoz használják fel.
Aki a Szuverenitásvédelmi Hivatal feketelistájára kerül, azt már a banktitok sem védi, ha elfogadják a javaslatot. Akit megbüntetnek, azt a támogatás 25-szörösére bírságolhatják.
László András azt mondta, megkezdődik a konkrét finanszírozási projektek kivizsgálása.
László András volt már miniszteri biztos, de az eddigi legnagyobb sikere mégis az, hogy egyszer Elon Musk is retweetelte.
Hiszen Magyar Péter csak egy képviselő a 720-ból. Meglepő módon az Alapjogokért Központ is pont ugyanerre jutott.
Azt a díjat, amit mostanában Navalnij, az ukrán nép vagy a meggyilkolt iráni Mahsza Amini kapott.
László volt az első fideszes politikus, aki megafonos influenszernek állt. Most derült ki, hogy mennyiért.