Kétezer kilowattóra évi fogyasztásig kedvezményesen lehetne venni az áramot.
Ha ez nem elég, hát megoldják nélküle, mondta a miniszterelnök.
A 44 éves embercsempészt a rendőrök előállították.
A futónő a tavalyi olimpia alatt a fehérorosz edzőire panaszkodott, akarata ellenére akarták hazaküldeni.
Lezártnak tekintik a második világháborús jóvátételi ügyeket.
Az ellenzék szerint csak a belföldi támogatottságukat szeretnék növelni.
Azt mondják, az EU Bíróság ítéleteit nem kéne tárgyalási alapként kezelni.
A pozsonyi kormány tárgyal Ukrajnával a leselejtezett MiG-29-esek átadásáról.
A rendőröknek azt mondta, hogy rokonok bízták rá az ajándékokkal teli bőröndöt.
A német önkormányzatok már megtiltották a fürdőzést és a halászatot az Oderában.
A lengyel-német határként is működő folyóban egyelőre nem tudni, mi okozta az ökológiai katasztrófát.
A lengyel kormány ugyanúgy a többségi szavazások ellen kampányol, mint a magyar. De amíg a lengyelek ezt abból vezetik le, hogy az EU túl puha az oroszokkal, addig a magyarok abból, hogy feleslegesen kemény.
Hol vannak már azok az idők, amikor Bajnai Gordon a válság miatt csökkentette a miniszterek fizetését?
A magyar kormánynak nem voltak ilyen aggodalmai, Orbán és miniszterei is kaptak béremelést a nyáron.
Polak, Węgier, nie bratanki :-(