letartóztatás

Asztallábbal és ököllel támadtak meg egy férfit egy dunaújvárosi lépcsőházban

A 27 éves támadót súlyos testi sértés, garázdaság és kábítószer fogyasztása miatt tartóztatták le.

Benics Márk
bűnügy

Több tucat palesztinpárti tüntetőt tartóztattak le a Columbia Egyetemen

A tüntetők behatoltak az egyetem könyvtárába, két biztonsági őr megsérült. Az egyetem rektora szerint felháborító, ami történt.

Székely Sarolta
külföld

Elment egy szülinapi buliba, berúgott, aztán késsel támadt a barátja szomszédjára

Nem is ismerte, de durván belekötött.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

Letartóztattak egy TikTok-asztrológust, mert egy újabb mianmari földrengést jósolt

Pánikot keltett.

Mészáros Juli
külföld

A másodfokú bíróság is elvetette a „csepeli droglabor” két gyanúsítottjának letartóztatását

„A megalapozott gyanú nem parttalan fogalom és nem bármely bűncselekmény gyanúját jelenti, a felmutatott bizonyítékoknak konkrét bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját kell alátámasztaniuk!”

Herczeg Márk
drog

Június közepéig biztosan letartóztatásban marad Till Tamás feltételezett gyilkosa

A férfi letartóztatását még tavaly decemberben rendelte el a Kecskeméti Járásbíróság.

Székely Sarolta
bűnügy

Németh Szilárd: Drogügyekben ne lehessen mérlegelési joga a bírónak!

A rezsibiztos módosítaná a Btk.-t a csepeli droglaborügyben született bírói döntés miatt.

Herczeg Márk
jog

A bíróság elutasította a három gyanúsított letartóztatását a csepeli droglaborügyben

Azt kéne bizonyítani, hogy a hetvenes éveikben járó férfiak az egyébként nem illegális anyagokat azért tárolták, hogy drogot gyártsanak, de egyelőre még következtethető formában sincs utalás erre.

Herczeg Márk
bűnügy

Blikk: Kövér Lászlót és Rétvári Bencét is meg akarta ölni az iskolai mészárlással fenyegetőző 19 éves fiatal

Abban az esetben, ha nem váltották volna le őket.

Fődi Kitti
bűnügy

Őrizetbe vették Törökországban a svéd újságírót, aki korábban Orbanisztánnak nevezte a NER Magyarországát

Joakim Medin a Törökországban zajló kormányellenes tüntetésekről tudósított.

Jelinek Anna
külföld

Letartóztatták egy sátánista csoport vezetőjét, miután fekete misét akart tartani a Kansas állami törvényhozás épületében

A férfi felesége szerint csak a jogait gyakorolta.

Székely Sarolta
külföld

Pár békaembrió miatt tartóztattak le egy menekült orosz kutatónőt a Harvardról

Elfelejtette kitölteni a kezében lévő dobozról a nyilatkozatot, hetek óta rács mögött van. „Nem létezik már jogállamiság az Egyesült Államokban? Már kb. ez számít normálisnak.”

Kolozsi Ádám
külföld

A változó nemzetközi környezet is bátoríthatja Erdogant, hogy leszámoljon az ellenzéki elnökjelölt isztambuli polgármesterrel

Törökországban az elmúlt évtized legnagyobb tüntetéseit és a tőzsdék ingadozását okozta Ekrem İmamoğlu isztambuli polgármester bebörtönzése. Ő Recep Tayyip Erdoğan elnök egyik fő politikai riválisa, akit múlt héten vettek őrizetbe politikai indíttatásúnak tűnő vádakkal.

Takács Lili
külföld

Erdogan gonosznak nevezte a Törökországban zajló tüntetéseket

Közben hétfő este is több ezren tüntettek az isztambuli városháza előtt az ellenzéki vezető letartóztatása miatt.

Benics Márk
külföld

Lakókocsiban erőszakolt meg egy fiatal nőt három férfi Dunakeszin

A 20, 22 és 29 éves férfiakat letartóztatták.

Benics Márk
bűnügy