„Schmuck Erzsébettel nem indulunk az álarcos énekes következő évadán.”
A zöldpárt egy bátrabb kezdeményezés után visszafarol a biztonságos látszatpolitizáláshoz.
A debreceni civilek az augusztusi bejelentés óta tiltakoznak a beruházás ellen.
A többi párt még nem szólalt meg.
A miniszter pár napja egy egyeztetésen megígérte, hogy amíg nem rendezőnek a déli körvasúttal kapcsolatos vitás kérdések, addig leállítják a beruházáshoz kapcsolódó fakivágásokat.
Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára adta meg a kérdésre a furcsa választ.
Csak annyit kértek tőle, hogy támadja be a Jobbikot, majd szálljon ki a politikából. Rajta kívül is bőven vannak olyan exellenzékiek, akik visszavonulását pozíciókkal díjazta a NER.
Fél évre minden beléptetési jogot megvont a párttól.
Az LMP szerint az ellenzéki kerekasztal csak üres fontoskodás mintapéldája.
Az LMP képviselőcsoportja szerint az egész éjszaka tartó vita „egy dologra jó volt, olyan vitát folytattunk az országgyűlésben, amire korábban nem volt példa, voltak fideszesek, akik valódi érveket mondtak”.
Az LMP parlamenti képviselőcsoportja és a Párbeszéd-frakció vezetője egész éjjel felszólalásokkal tartották életben a vitát, ami azóta is tart.
Az LMP szerint a kormány cinikusságát már az is jelzi, hogy az egzotikus állatokat gyilkoló híres vadász nyújtotta be a javaslatot.
Tisztújítást tartott a párt.
A Kossuth téren két percig néma csöndben ülve gyászolta a magyar erdőket a tömeg. Így tiltakoztak a kormány fakivágási rendelete ellen.
Körülbelül 5000 ember tüntetett a Vértanúk terén péntek délután.