LMP

A Párbeszéd szeretné, ha a Jobbik és a DK is kihátrálna a problémás jelöltjei mögül

Arra biztatják a pártokat, hogy vonják meg a támogatásukat a karlendítő Farkas Péter Barnabástól és az offshore-ozó Ráczné Földi Judittól.

Szász Zsófi
POLITIKA

Az LMP nem támogatja tovább az ózdi Farkas Péter Barnabást

A Jobbikos jelölt mögül már a Momentum és Karácsony Gergely is kihátrált, miután nyilvánosságra került egy fotó, amin náci karlendítésnek tűnő mozdulat közben örökítették meg.

Szász Zsófi
POLITIKA

MSZP-ből frissen igazolt DK-s indul az LMP egykori társelnöke ellen a másik pécsi körzetben

Várhatóan Hoppál Péterrel kell majd megküzdenie tavasszal az előválasztás győztesének.

Partizán
POLITIKA

Csárdi Antal és Gelencsér Ferenc küzd a belvárosi és belbudai ellenzéki szavazatokért, itt követheted élőben a vitájukat!

Budapest 1. számú választókerületével folytatjuk.

Partizán
POLITIKA

A Jobbik viheti a legtöbb körzetet az előválasztáson, de ezekben nagyon nehéz lesz nyerni

A 21 Kutatóközpont elemzése szerint kiegyensúlyozott erőviszonyok alakulhatnak ki a pártok között, így kénytelenek lesznek továbbra is együttműködni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A peremkerületekben akár tarolhat is az ellenzék

A délkeleti peremkerületek közül háromban már 2018-ban is győzni tudott az ellenzék, összefogva pedig mind a hat nyerhető - a Fidesz jelöltjeinek eredményei meg se közelítették itt az ötven százalékot.

Király András
POLITIKA

Az LMP ismét kezdeményezi az otthonápolási díj emelését

Aki nem a gyermekét, hanem idős hozzátartozóját ápolja, jelenleg legfeljebb 58 ezer forintban részesül.

Szász Zsófi
POLITIKA

Kettőről egy év próbára enyhítette Sallai Róbert Benedek ítéletét a bíróság

Megsértette Hadházy Ákos becsületét, amikor 2018-ban az LMP fegyelmi bizottságának ülésén nekirontott.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Pintér Sándor főosztályvezetője, egy kórházigazgató és ismeretlen fiatalok kaptatnak a fideszes dombságban

Színes és népes jelöltsereggel rohamoz az ellenzék két esélytelennek tűnő körzetben. Nagykanizsa környékén viszont, ahol kiélezett lehet a választás, két jelölt mögé soroltak be az előválasztó pártok.

Urfi Péter
POLITIKA

A megye, ahol a 140 millió forintnyi készpénzzel rendelkező temetkezési vállalkozó messze nem a leggazdagabb jelölt

Most kiderül, Ungár Péter be tudta-e vásárolni magát a választók kegyeibe, vagy inkább bizalmat szavaznak az adócsalással vádolt Czeglédy Csabának. De van olyan vasi induló is, aki társkereső hirdetéssel hekkelte meg a kormánypárti helyi újságot, és olyan szombathelyi nagyvállalkozó is, aki miatt egyszer már elvesztette a Fidesz az irányítást.

Halász Júlia
POLITIKA

Csongrád megyének valamiért nagyon beakadt a Pálinkás-féle Új Világ Néppárt

A megye minden választókerületében indítanak jelölteket, köztük van Márki-Zay Péter is, aki, ha nyer, Lázár Jánossal mérkőzhet tavasszal.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

MSZP-s és jobbikos képviselő is nyerhetőnek tűnő helyért indul Komárom-Esztergom megyében

Gurmai Zitának van, Nunkovics Tibornak viszont már az előválasztáson sincs kihívója. A harmadik körzetben a fideszes Czunyiné viszont legutóbb 51 százalékkal nyert.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ex-TEK-es, DK-s és méhészkedő jobbikos is megmérkőzik a tolnai előválasztáson

De ismert szocialista politikus és jól beágyazott helyi polgármester is felbukkan a jelöltek között a megyében, ahol kifejezetten jól szokott szerepelni a Fidesz.

Horváth Bence
POLITIKA

Sehol sem indul a DK és a Jobbik egymás ellen Borsodban

Az MSZP pedig a Momentummal kötött megállapodásokat.

Magyari Péter
POLITIKA

Három képviselő és egy mulatós polgármester is van a jelöltek között Baranyában

A két pécsi mandátumért három jelenlegi parlamenti képviselő is indul. Közülük a szocialista most DK-s lett, úgyhogy az MSZP az LMP volt társelnökét támogatja inkább.

Magyari Péter
POLITIKA