Jobban illett hozzájuk, mint egy gyászbeszéd.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Századvéget hagyhatja el a brit fővárosért.
Végre értelmet nyert egy oximoron, a konzervatív forradalom!
A megyeháza előtti téren a divatos térkő egyhangúságát sötét aszfaltfoltokkal dobták fel.
Sokat tanulhatna a szórakoztatóipar a régiektől.
A iraki-brit sztárépítész 65 éves volt.
Sokkal több ember fér így el, mintha hagynának egy rohanósávot balra. Azok után, hogy ennyi ideig tartott megtanulni a pestieknek a kulturált metrózást, kiderül, hogy hülyeség?!
Kommunikációs ügynöksége szerint nem is tervezi, hogy új autót vesz.
A Nyugati Fény blognak képei is vannak a kaszinószultántól.
Az állat majdnem akkora volt, mint egy négyéves gyerek.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Századvég alelnöke. De nem ez a legnagyobb jellemhibája.
A múlt hétvégén egy régóta a bakancslistámon porosodó dolgot sikerült végre kihúznom. Eljutottam Londonba, azon belül is pedig sikerült két angol meccset – egyet a Championshipből, egyet pedig a Premier League-ből – élőben megtekinteni. A felejthetetlen három nap összefoglalója érkezik most a tovább után sok pubbal, sok focival, sok képpel, hangulatjelentéssel.
Azt még nem tudni, hogy a Londonban élő házaspár hogyan műveli majd meg a Tolna megyei földeket.
Az államtitkár szerint "az Új Nemzedék Központ az Egyesült Királyságban élő magyaroknak kíván további kapcsolatteremtési lehetőséget teremteni Magyarországgal."
Dzsihád Johnhoz hasonlóan Alexanda Kotey is Londonból csatlakozott a terrorszervezethez.