marjorie taylor greene

Hiába a törvényi kötelezettség, egy hónappal a határidő lejárta után sem nyilvános az Epstein-iratok 99 százaléka

Hiába írta elő a kongresszus az Epstein-ügy teljes feltárását, az amerikai igazságügyi minisztérium nem siet sehova. Az áldozatok közben egyre hangosabban tiltakoznak.

Benics Márk
külföld

Trump egyre inkább tűnik béna kacsának, de mozgalma még jelenthet fenyegetést az amerikai demokráciára

Trump új adminisztrációja az év elején olyan tempóban dobta sutba a kialakult politikai normákat és szabályokat, hogy sokan az az amerikai demokrácia jövőjét féltették. Az elnök népszerűsége mostanra erősen megtépázódott, a MAGA forrong, de Trump továbbra is kiszámíthatatlan kockázat.

Tábor Áron
külföld

Lemond a legdilisebb és leglelkesebb trumpista, miután Epstein-ügyben szembekerült az elnökkel

Marjorie Taylor Greene nem akar „bántalmazott feleség” lenni Trump mellett.

Urfi Péter
külföld

Trump régi szövetségesével is összeveszett az Epstein-ügy miatt

Marjorie Taylor Greene egyike a négy republikánus képviselőnek, akik aláírták az Epstein-ügy iratainak nyilvánosságra hozatalát sürgető kezdeményezést, szerinte az elnök meg akarja félemlíteni a többi képviselőt.

Benics Márk
külföld

Trump már nem kéri azoknak a republikánusoknak a támogatását, akik „bedőltek az Epstein-hoaxnak”

A kampány során Donald Trump még azt ígérte, hogy további részleteket hoz majd nyilvánosságra Jeffrey Epstein ügyében.

Herczeg Márk
külföld

Saját választóit és a republikánusokat is igyekezett meggyőzni évértékelő beszédével Joe Biden

Javuló gazdasági mutatókról, politikai sikerekről és a kétpárti együttműködésről szólt Biden idei beszéde. A republikánusok reakcióiból ítélve az utóbbira elég kevés az esély.

Csurgó Dénes
külföld

Olyan politikus dönt Amerika sorsáról, aki szerint a maszk azért hatástalan, mert a gatya sem szűri ki a fingot

Marjorie Taylor Greene posztját egyszer múzeumban fogják mutogatni.

Szily László
idióta rekordok

Mitt Romney idiótának nevezte a szélsőjobboldali konferencián résztvevő, Putyint éltető párttársait

„Idióták vannak a csapatomban” - mondta Romney.

Háberman Dávid
külföld

Egy radikális republikánus összekutyulta a gazpachót a Gestapóval

Marjorie Taylor Green valami nagyot szeretett volna mondani Nancy Pelosiról, a Egyesült Államok Képviselőházának demokrata párti elnökéről.

Gazda Albert
külföld

Megfosztották bizottsági helyeitől az amerikai képviselőház QAnon-hívő tagját

Bár Marjorie Taylor Greene szerdán megtagadta az összeesküvés-elméletet, még néhány republikánus párttársa is a demokrata többséggel szavazott.

Király András
külföld

Megtagadta a QAnont a kongresszus legkonteósabb képviselője

A 9/11 tagadó, QAnon-hívő Marjorie Taylor Greene, aki korábban azt mondta, Nancy Pelosi halálbüntetést érdemel, a képviselőházban próbált vezekelni meredek kijelentéseiért, de azért inkább másra kente a felelősséget.

Csurgó Dénes
külföld

A republikánusok szenátusi vezetője rákos betegséghez hasonlította a QAnon-hívők őrültségeit

Marjore Taylor Greene képviselőnek üzent, aki nyíltan propagálja az összeesküvés-elméleteket.

Szurovecz Illés
külföld