Azt mondta, ismeri azt a politikát, amit a tesztoszteron és a hiúság fűt.
A Greenpeace-t nem győzték meg a jelöltek programjai, ezért a rendezvényen kérdezik őket, mit tennének a klíma- és ökológiai válság megfékezéséért.
Úgy volt, hogy közösen mondják ki, nem fog szétesni az ellenzék. A békítő nyilatkozat mégsem jött össze - Márki-Zay azt mondja, volt benne egy mondat, amit nem írhatott alá.
Sajnálja, hogy sokakat megbántott, rosszul fogalmazott.
LMP és az MSZP egyik jelölt mögé sem áll be, a Párbeszéd pedig még nem adott világos választ. A párt szóvivője viszont nyilvánosan beállt Dobrev mögé, egy sor MSZP-s politikussal együtt.
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint ez lényegében hazaárulás.
Negyven év múlva is tükörbe akarok nézni - mondta Karácsony Gergely a visszalépési drámáról Márki-Zay Péter kampánynyitóján, ahol győztesként fogadták. Márki-Zay azt mondta: amíg az összefogás nem árulja el a nemzetet, ő benne marad.
Az MMM miniszterelnök-jelöltje kampánynyitó gyűlésén a liberális és baloldali választókhoz szólt.
A főpolgármester az MMM nagygyűlésén a baloldali választókhoz szólt, és arra kérte őket, támogassák Márki-Zay Pétert.
Márki-Zay Péter és a Mindenki Magyarországért Mozgalom „kormányváltó nagygyűlést” tart a Madách téren.
A párt szerint lejáratókampány a választási csalás bizonyításáért felajánlott összeg.
Pestiesen szólva „nem semmi” potkasztunk lepellerántásban elmegy a falig, kíméletlen hogyishívjákkal csap le a Lidl-beli kiflifogdosókra, az éretlen mangókra és az inkompetens, magyarellenes Nobel-szélhámosokra.
Ezért egymillió forintot ajánl fel azoknak, akik választási csalást lepleznek le.
Az egyik legfontosabb miniszter, egy homofób kereszténydemokrata fiúbarátjának a nevét is ismeri. Az előválasztási jelölt svungos interjút adott.
Volt is nagy hahotázás és tapsolás.