Két francia állampolgárt tartóztattak le, egy büntetlen előéletű 20 évest, és egy 24 évest. Az egyikük marokkói, a másikuk togói származású.
A megagiga szolár erőművel, pár vízerőművel és szélerőművel Marokkó 2020-ban 50%-ban átáll megújulóra.
Az egyikük elismerte, hogy etikailag meg morálisan nem volt túl szép elfogadni a pénzt, de jogilag nem lát benne semmi rosszat.
Könyvet írtak róla, de hárommillió euróért kihagyták volna a kényes részeket. Nem jött be az ötletük.
Úgy számoltak, hogy VI. Mohamednek talán megér hárommillió eurót, ha nem jelenik meg a róla szóló könyvük, és még a nyomdával való szarakodást is megúsznák.
Ő csak rabolni akart a vonaton, a Kalasnyikovot pedig egy parkban találta. Közben a vonatút hősei a legmagasabb rangú francia állami kitüntetést kapják meg.
Két volt katona hallotta meg, hogy a marokkói férfi betárazza fegyverét a mosdóban. Megvárták.
A testvére tette be a kocsija csomagtartójába, de a kompon rosszul lett.
Két évnyi börtön is járhat ezért az égbekiáltó bűnért.
Legalábbis ezt állítja egy most előkerült hangfelvételen egy egykori FIFA-vezető.
A két ország között jelenleg szünetel a bűnügyi együttműködés, és a francia külügyminiszter szerint így nem lehet rendesen terroristákra vadászni.