Marton László

Az MMA is lemond Marton Lászlóról

Felfüggesztik a szexuális zaklatásokkal vádolt rendező tagságát a Magyar Művészeti Akadémiában.

Herczeg Márk
MŰVÉSZET

Szalóki Ági: Ha Magyarországon pozíciód van, a közvélemény egy része mindent megbocsát

Bizonyos helyzetekben nem tudunk még tömegesen együttérezni, mondja az énekesnő, aki a legtöbb véleménynél jóval árnyaltabban írt a Marton-ügyről.

Horváth Bence
bűnügy

Két újabb nő vádolta meg szexuális zaklatással Marton Lászlót

Már tíz nő beszélt arról, hogy a Vígszínház volt igazgatója hogyan zaklatta őket.

Horváth Bence
bűnügy

Sárosdi Lilla elfogadja Marton László bocsánatkérését

A színésznő reméli, hogy ez más elkövetőket is arra sarkall, hogy őszintén szembenézzenek a múlttal.

Urfi Péter
bűnügy

Egy hét hallgatás után Marton László bocsánatot kér

"Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket"

Urfi Péter
bűnügy

Semjén a Marton-ügyről: "Az a helyzet, hogy ezek el fognak törpülni amellett, amikor majd iszlám tömegek lesznek itt"

A nőket ért erőszak legfontosabb ellenszere a migráció megállítása a miniszterelnök-helyettes szerint.

Botos Tamás
POLITIKA

Sárosdi Lilla szeretné, ha Marton bocsánatot kérne

A színésznő szerint "nyilvánvaló" volt, hogy a rendező nem fogja beperelni.

Botos Tamás
bűnügy

Verebes István szerint Marton László vagy öngyilkos lesz, vagy belehal az ellene felhozott vádakba

Akkor is együttérez a rendezővel, ha igazak a zaklatásokról szóló történetek.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Most már van hova fordulniuk azoknak a művészeknek, akiket zaklatnak a munkájuk közben

A Marton-ügy kipattanása után elindult valami a színházi életben. Az egyik kezdeményezés anyagilag és szakmailag is segíti az áldozatokat.

Urfi Péter
bűnügy

Stohl András: Marton úriember, nem történt erőszak, a főnökök máshol is halálra dugják a beosztottakat

Nem kellett volna beülni az autóba.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Eszenyi Enikő megírta a Vígszínház nézőinek, hogy ő nem tudott semmiről

Soha nem hallott Marton ügyeiről vagy bármilyen más molesztálásról. Pedig harmincöt éve van a színháznál.

Urfi Péter
bűnügy

A Vígszínház végre kiáll az áldozatok mellett és konkrét lépéseket tesz Marton-ügyben

Mindent meg fognak tenni, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő.

Urfi Péter
bűnügy

„Végig fognom kellett a nemi szervét, amíg a rendezését nézte”

Az első eset a hatvanas években történt, az utolsó két éve. Hét nő mondja el részletesen, hogyan molesztálta Marton László.

Urfi Péter
bűnügy

Marton László távozik a Vígszínházból is

"Főrendezői állásomról lemondok a személyemet érintő ügy tisztázásáig" - írta Eszenyinek a szexuális zaklatással vádolt művész.

Urfi Péter
bűnügy

Marton László felfüggeszti oktatói munkáját a Színművészetin

A rendező továbbra is tagad, de nem tanít tovább, amíg le nem zárul az egyetemi vizsgálat.

Urfi Péter
bűnügy