MÁV

Európa-rekordot ért el a magyar vasút az elmúlt években

A közlekedési miniszter elárulta, mi az a mutató, amiben a MÁV legalább 10 évvel jár a környező országok előtt.

Czinkóczi Sándor
érdekes adat

Nyomozás indult egy Tiborcz-féle buszos cég által elnyert vasúti közbeszerzés ügyében

A versenytársak kizárása után nyert az a konzorcium, aminek egyik tagja egy Tiborcz-érdekeltségű cég volt.

Haász János
belföld

MÁV-rekordok: 452 perc késéssel futott be Mezőtúrra egy személyvonat tavaly

A tavaly július 7-e amúgy sem volt a MÁV napja.

Windisch Judit
közlekedés

Sorra állnak le a hőség miatt a MÁV legmodernebb vonatai

Már mintegy 30 Stadler FLIRT motorvonat melegedett túl.

Fődi Kitti
közlekedés

Nehezen döcögnek a Vízipókok és a Katicák, egy Kék Hullám pedig meghibásodott és elzárta a pályát

A hőségriadó után, itt a szokásos balatoni vonatriadó.

Jelinek Anna
közlekedés

A sínek is kivannak a nagy melegtől, több vasútvonalon korlátozni kellett a sebességet

Nem sínnek való ez a hőkupola. Kisebb késések lehetnek, de jó hír, hogy a hétvégi bulizók hazajutására már előre Siófokra küldtek egy tartalékvonatot.

Takács Lili
közlekedés

Vitézy Dávid két vonalat újranyit a Lázár János által bezáratott 11 vasútvonalból

A komlóin augusztusban, a tiszaújvárosin szeptemberben indul a személyforgalom.

Molnár Kristóf
közlekedés

Osztrák vagonokkal megy neki a MÁV a nyárnak

Vitézy Dávid szerint nem szégyen kölcsönkérni, amíg az EU-s pénzekből nem vesznek új vonatokat, és amúgy is az előző kormány hibája, hogy a Dunakeszi Járműjavítóban ragadtak a MÁV kocsijai.

Bódog Bálint
közlekedés

A hőség miatt életbe lépett a vörös kód

A hőség miatt a MÁV vizet oszt a nagyobb pályaudvarokon és buszállomásokon, a készlet erejéig.

Windisch Judit
időjárás

Milliárdos biznisztől esett el Tiborcz érdekeltsége Vitézy döntése után

Érvénytelen lett a MÁV egyik tendere.

Windisch Judit
üzlet

Ezen a nyáron is le lehet vonatozni a horvát tengerpartra

Júliustól indul az Adria InterCity.

Mészáros Juli
közlekedés
Videó

Vitézy Dávid a 444-nek: A kormányzati működés nyomokban sem emlékeztet az előzőre

Az én dolgom, hogy ne történhessen olyan, hogy Magyarország amiatt bukik egy eurocentet is, mert valamilyen döntést nem hoztunk meg időben – mondta első miniszteri nagyinterjújában Vitézy Dávid. A közlekedési és beruházási miniszter kijelentette, felperzselt földet örökölt Lázár Jánostól.

Kovács Bendegúz, Botos Tamás, Molnár Kristóf, plankog
video

Vitézy: Még a választás előtt két nappal is kiutaltak Lázárék százmilliárdot Szíjj László cégének a mohácsi hídra

Márciusban még nem nyilvános kormányhatározatot írtak Orbánék a 451 milliárdba kerülő beruházásról, a NER-es oligarcha cége 98 százalékos előleget kapott, röpködtek hozzá a százmilliárdok.

Haász János
belföld

Újra elérhető a Vonatinfó

Közel egy évvel a leállítása után.

Molnár Kristóf
közlekedés

Finomhangoltak a balatoni vasúti menetrenden

Június 20-án indul a nyári menetrend.

Kaufmann Balázs
közlekedés