mérleg

Úszott tavaly a pénzben a NER Brüsszelben is harcoló elitképzője

Nagy bajban lenne az MCC, ha nem kaptak volna egy jókora részvénycsomagot. Az osztalékok nélkül csúnyán veszteségesen működnének.

Székely Sarolta
gazdaság

Szép osztalékkal távozott Papcsák Ferenc a botrányba keveredett, engedély nélkül tevékenykedő cégéből

Egy hónappal azután, hogy kiderült, a volt fideszes politikus cégén keresztül lehet az Uzsoki kórház VIP-részlegén ellátáshoz jutni, lezárta az előző évet, felmarkolta a profit nagyját, és eladta a céget.

Székely Sarolta
gazdaság

4,3 milliárdot kapott tavaly az Alapjogokért Központ cége, amely Madridban is terjeszkedni kezdett

2024-ben 43 százalékkal több támogatást kapott az álcivil szervezet mögötti cég. Azt persze a hírekből kell kimazsolázni, honnan és kitől is érkezhetett a pénz.

Székely Sarolta
gazdaság

Hiába az állami gondviselés, veszteséges lett Orbán Viktor kedvenc lapja

A Nemzeti Sport főszerkesztőjének saját cége, a puskas.com Kft. viszont rekordévet zárt, 96 milliós osztalékot hozott a Puskás-hagyaték.

Székely Sarolta
gazdaság

942 milliós osztalékot fizetett magának Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

Két év alatt több mint 1,8 milliárdot vett ki a vagyonkezelő cégéből a miniszter.

Székely Sarolta
gazdaság

Orbán Viktor apja 1,375 milliárdos osztalékot vett fel a bányacégéből

Jó üzlet a bánya: harmadával nőtt tavaly Orbán Győző legnagyobb bányacégének az árbevétele, a profit pedig 48 százalékkal.

Székely Sarolta
gazdaság

Szijjártó felesége 400 milliós osztalékot vett ki a cégéből, pedig se honlapja, se telefonszáma

A cég bő ötéves működése alatt összesen 2 milliárd forinttal gyarapodott már a miniszter felesége.

Székely Sarolta
gazdaság

Közel 600 milliót adott kölcsön Matolcsy Ádám egyik cége a bútorgyárának

Bár nőtt a bevétel, a nyereség a korábbi ötödére esett vissza.

Székely Sarolta
gazdaság

Minden nyereséget kivettek a Budapest-Belgrád vasútépítő cégből Mészárosék

5 milliárd forint profit vándorolt tovább két tulajdonosként megjelenő Mészáros-céghez.

Székely Sarolta
gazdaság

Várkonyi Andrea 1,02 milliárd forint osztalékot vett ki a cégéből

Saját lábon áll Mészáros Lőrinc felesége: bő négy év alatt 2,72 milliárd forinttal gyarapodott Mészáros Lőrinc felesége.

Székely Sarolta
gazdaság

Csak viszi a pénzt Mészáros és Tiborcz alcsútdobozi golfklubja

A korábbinál háromszor nagyobb veszteséget termelt tavaly a golfklub.

Székely Sarolta
gazdaság

5,8 milliárdból gazdálkodott tavaly a Megafon, de ez sem volt elég, brutális veszteség lett a vége

Negyedével több támogatást kaptak tavaly, mint előtte, ugyanakkor sokkal több lett a kiadás is. Az átlagbér például bruttó 1,4 millióról 1,9 millióra nőhetett.

Székely Sarolta
gazdaság

Masszívan veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

Négy év alatt már 250 milliós veszteséget termeltek a bababoltok. Pedig Orbán Ráhel tavaly a korábbi 177 millió mellett még 80 milliót adott kölcsön a kft.-nek.

Székely Sarolta
gazdaság

Szárnyal a 2rule, most először már osztalékot is kivesznek a cégből Mészárosék

Rekordévet zárt a felcsúti milliárdos sportmárkája, pedig a hazai piac forgalma csökkent. Szerencsére külföldön nagyon beindultak.

Székely Sarolta
gazdaság

Hiába szenved az építőipar, Mészáros Lőrinc 28 milliárdos osztalékot vett ki csak az egyik cégéből

Az előző évinél kicsit rosszabb évet produkált a Mészáros és Mészáros Zrt. Kiderült még az is a beszámolóból, hogy az orosz-ukrán háború elsodorta az egyik horvátországi cégét is.

Székely Sarolta
gazdaság