Két politikust azzal vádol az ügyészség, hogy ártottak a bolgár népnek, amikor a Gazpromot a magyar gyökerű energiakereskedőre cserélték le. A hatalomba visszatérni készülő Bojko Boriszov az egyik fő kritikusa a gázüzletnek.
David Carrick beismerte tettét, legalább 12 áldozata volt. Súlyos kérdés, hogy hogy nem szúrta ki korábban a rendőrség.
Világszerte rengeteg múzeumban lehetnek ismeretlen eredetű műtárgyak. Közrejátszik a gyarmatosítás is.
Évről évre kevesebben élnek a lehetőséggel, milliárdokat hagyva az államnál.
Melyik gázszerelő nem álmodott még arról, hogy egyszer lesz egy 33 ezer kilométeres hálózata?
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség országos megmozdulásokat szervez, miután a NAV több mint 240 millió forinttal terhelte meg a számlájukat.
Ha nem adnak haladékot, márciusban meneszteni kell az egyesület munkavállalóit.
A fele már eddig is az övék volt. Ha a Mátrai Erőművet nem is tartották sokáig, az energetikától nem ment el a felcsúti üzletember kedve.
„Szeretném hinni, hogy egyszer egy olyan országban élhetünk, ahol a segíteni vágyást jutalmazzák, és nem büntetik” – írta a főpolgármester.
A volt ellenzéki politikus szerint azt az embert „nem lehet másnak nevezni, akit hidegen hagy több ezer gyermek, család és idős honfitársa fizikai biztonsága, aki aljas politikai bosszútól vezérelve semmibe vesz mindent, amit egy normális embernek morális kötelessége volna tiszteletben tartania”.
Az állam ugyan sok pénzzel tartozik az egyháznak, mégis kikapcsolnák náluk a gázszolgáltatást. Pikó András józsefvárosi polgármester közben miniszteri biztostól és egy államtitkárságtól kérte a helyzet megoldását.
A MET vezetője egy interjúban beszélt arról is, hogy miért nevezte korábban fasisztának Orbán Viktort.
Egy szingapúri hátterű cég a vevő.
Szerdán jön Putyin, Orbánnal erről is beszélnek majd. Az oroszok hosszú távú szerződést erőltetnek, de a magyarok inkább egy új orosz érdekeltségű vezeték befogadásáról egyeztetnének. A román mezők gáza továbbra is csak papíron létezik, pedig tavaly Orbán még erre akarta cserélni a Gazprom áruját.
Nagy Györgyöt és nejét curlingesként azonosította a Los Angeles Times.