Andrea Orlando közölte: az olasz hatóságok korábban arról beszéltek, hogy a líbiai embercsempész-szervezetek finanszírozzák az ISIS-t, de az új információik szerint az ISIS „terrorista finanszírozási csatornái” állnak Líbiából és Egyiptomból Európába induló migránscsoportok mögött.
Míg egy erdélyi vagy egy felvidéki kettős állampolgár levélben is szavazhat, addig egy Angliában vagy Németországban dolgozó csak a külképviseleten.
Ez nem fenyegetés – mondta Mevlüt Cavusoglu.
Százezres tömeg előtt buzdította kerítésbontásra a fiatalokat az egyházfő.
Kilencpontos biztonságpolitikai csomagot jelentett be a német kancellár, aki az iszlamista támadások után is kiáll menekültpolitikája mellett.
Egy iraki és egy szír férfi felmászott az egyik épület tetejére, ahol összevagdosták magukat, és azzal fenyegetőztek, hogy leugranak. Három arab férfi pedig azzal fenyegetőzött, hogy kiugranak az ablakon.
Szerinte készen kell állni a háborúk elől menekülők befogadására.
Halálosnak nevezte a demokraták külpolitikáját. A putyinista propagandasajtó felállva tapsol, a nyugati lapok nagyon erős címekkel tudósítanak a magyar miniszterelnök szavairól.
Hétfő este egy kínai családnak esett egy német vonaton, az Iszlám Állam nevében. Tavaly júniusban a magyar hatóságok vettek tőle ujjlenyomatot.
Szerbián az év eleje óta több mint 100 ezer migráns haladt át, pedig március elején hivatalosan lezárult a balkáni útvonal.
A rendőrségnek kellett közbeavatkozni. Bicskén is volt bunyó.
A NATO csúcstalálkozóján migrációs válságról tárgyaltak a világ vezetői.
A migránsokkal együtt is alig nőtt a kontinens népessége. Nálunk arányosan csak Bulgáriában, Lettországban és Litvániában halt meg több ember.
Szellemi nomád lett a házelnök?