A parlamenti választásokat így biztosan nem tartják meg októberben.
Egyelőre nincs jele újabb kötelező mozgósításnak.
Korábban az ukrán hatóságok többször közölték, hogy Oroszországban új mozgósítási hullám készül.
December utolsó hetében már csak 10-15 fős csapatokkal rohamoztak, és a lőszerük is fogytán.
De a bevándorlási hivatal dönthet úgy is, hogy feldolgozza a menedékkérelmüket.
Gondok vannak a nyilvántartással.
A háború kellős közepén haderőreform mellett döntött az orosz politikai-katonai vezetés, áttételesen beismerve, hogy kb. mindent tévesen mértek fel. A korrekciók sem lesznek azonban elegendőek ahhoz, hogy élőerőben felvegyék a versenyt az ukránokkal.
Közülük 100 ezren maradtak, a többiek továbbmentek. Grúziában is ennyien maradtak 700 ezerből, de ott úgy megpörgették a gazdaságot, hogy 10 százalék lesz az idei növekedés.
Ez lett volna az ára, hogy eltekintsen egy ellenőrzéstől.
A helyi sajtó szerint öngyilkosság történt.
Pedig a családja április óta hiába keresi.
A 300 ezerből 82 ezer tartalékost küldtek eddig Ukrajnába.
Az adatokból a Mediazona arra következtet, hogy csaknem félmillió oroszt mozgósíthattak az ukrajnai háborúhoz.
Ott sem könnyű megoldani a helyettesítést.
A többiek hajóznak tovább.