„Amikor a válásom volt, keresnem kellett egy helyet. Hol keres magának az ember egy lakást, ha nem egy ismerősnél?” - mondja a miniszter arról, hogy miért éppen kabinetfőnöke, Nagy Ádám apjának ingatlanjában lakik.
Évek óta először adott interjút független lapnak a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogán a 444-nek arról beszélt: a kormányzati plakátok nem okoznak szorongást az embereknek, és tagadja, hogy szerepe lenne a lejáratókampányokban. Saját meghatározása szerint a „kormányzati back office”-t vezeti, feltalálóként pedig „lenne még ötlete”.
Nagy Ádám érdekeltségei közül a legnagyobb nyereséget az Asztalkultúra Kft. termelte.
Ezzel több mint két éve tartó találgatásnak vetett véget az ügyészség.
Magyar Péter azt ígérte, hangfelvételekkel fogja igazolni ezt. A nyomozati anyagban nem tűnik minden kereknek.
A három név az úgynevezett Völner-Schadl-ügy egyik igen izgalmas mellékszálainak szereplői. Három éve nem tudjuk, kik ők. Magyar most az ígéri, bizonyítékokkal szolgál róluk, amik ráadásul miniszterektől származnak.
Az ügyészség határozatában felülbírálta a rendőrséget, amely szerint, bár felmerült, hogy az ésszerű gazdálkodással ellentétes volt áron alul értékesíteni két fővárosi Ingatlant, június végén bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.
Leverkusenben buktak el fontos meccset a BL-indulásért zajló csatában.
És szerinte már nem is lesz alkalma megismerni.
Nagy Ádámék családi villájába kellett megérkeznie.
Az új vezetésben helyet kapott Nagy Ádám, Rogán Antal kabinetfőnöke, és bekerült Guller Zoltán is, akit Rogán tavaly nevezett ki az egységes, átlátható és strukturált kormányzati informatika és e-közigazgatás működtetéséért, fejlesztéséért felelős miniszteri biztosnak.
Máris hatalmas építkezés folyik a megszerzett 3400 négyzetméteres balatoni ingatlanon.
Nagy Ádám maga is vett egy nagy értékű irodaházat a végrehajtóktól. De egy olyan cég is vásárolt tőlük ingatlant, amelyet több szál köt össze Rogán kabinetfőnökével.
3 hónap után azt válaszolták a kérdésre, hogy a reménytelen helyzetben lévő baloldal kétségbeesett hazugságaival nem foglalkoznak.
Szerintük nem vonatkozik rájuk a közadatokról szóló törvény.