Éjjel ugyan nem termel, de nappal akár 16MW-ot is tol az új pécsi naperőmű.
A két testvér teljesen normális életet él napközben, de amint lemegy a nap, lecsukódik a szemük és képtelenek mozogni.
Sikeresen átszelte a Csendes-óceánt, és helyi idő szerint nem sokkal éjfél előtt földet ért San Francisco közelében a Solar Impulse 2 nevű napelemes repülőgép.
2012 októbere óta ennyit termelt a három kW névleges csúcsteljesítményű rendszer egy házikó tetején.
Két évtizede az Amazon menti esőerdők jelentős területét elárasztották egy erőmű kedvéért, ami jelenleg alig termel áramot. A mérnökök most másképp használnák ki a felépített infrastruktúrát.
Az első szakasz már az űrből is látszik.
Nagy lehetőség ez Magyarországnak – írja a Jakarta Post.
Megvan a város, ahol egyszer még L. Simon László is polgármester lehet.
A Mavír szerint 15 éven belül 7000 megawattnyi új áramtermelő megoldásra lesz szükség Magyarországon. Nem a növekvő igények, hanem az elöregedő erőművek miatt.
A kísérlet remekül sült el, új szakaszok is jöhetnek.
Felhők is vannak, a fa is ráárnyékol a panelekre, de így is tolja 700 wattal a villanyt az én kis erőművem. Mutatom az első hét egyenlegét is!
Reggel jöttek, este mentek, négy törött cserép árán megúsztuk a telepítést. Fenn van a napelem!
A német és az arab üzletember beszélget a sivatagban. És a poén az, hogy közösen fognak Szaúd-Arábiában napelem-invertereket gyártani.
Nem, egy tipikus házi rendszerben nincs akkumulátor. Nem, a napelem nem megy tönkre pár év alatt. Nem, az adminisztráció nem jelent majd napokig tartó hivataljárást.
Csak a cím kell neki és a villanyszámla. Magyarországon persze még nem működik.