Bús Balázs szerint politikai döntés született.
Ughy Attila egyike annak a hat embernek, akiket az NKA-botrány kapcsán vettek őrizetbe.
Tarr Zoltán miniszter a Facebookon csöpögtetett információkat a folyamatban lévő nyomozással kapcsolatban.
Vele együtt egy kabinetvezetőt és az ideiglenes kollégium három tagját is őrizetbe vették. Letartóztatásukról csütörtökön dönt a kecskeméti bíróság.
Hűtlen kezelés gyanújával hallgatták ki őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.
Minden olyan cégről, amelynek a teljes éves bevételének 75 százaléka közbeszerzésekből származik, automatikusan jelentést kap a hivatal.
A februári feljelentést a NAV öt nappal a választások előtt elutasította. A feljelentő panaszt nyújtott be, az ügyészség most igazat adott neki, így elindul az eljárás.
Franciaországba vitték volna őket, túl fiatalok voltak a hosszú úthoz.
A miniszterelnök követeli, hogy „a legfőbb ügyész haladéktalanul szólaljon meg az ügyben”.
Mindegyikben képviseleti jogosultsága van Juhász Balázsnak, a bécsi Fidelitas alapító elnökének.
A 444 birtokába jutott dokumentum vezetői összefoglalójában 24 pontban sorolják fel az ellenőrzés megállapításait. Ezek kivétel nélkül mulasztásokról, hiányosságokról, konkrét jogsértésekről szólnak. Egy ponton megállapítják, hogy a NAV, mint „nyomozó hatóság kijelölésére jogsértő módon került sor”. Az ügyészség lapunkhoz eljuttatott álláspontja ezzel ellentétes. A NAV megkeresésünkre elismerte, hogy valóban rendeltek el ilyen vizsgálatot, sőt, többet is.
25 embert hallgattak ki gyanúsítottként egy nagyszabású áfacsalási ügyben, de a pénzügyőrök közben csak ARRA tudtak gondolni.
Együtt több mint 25 millió forintnyi online bevételt utaltattak a gyerekeik számlájára.
A Központi Nyomozó Főügyészség eddigi vezetője a távozást azzal indokolta, hogy nézeteltérése volt a Legfőbb Ügyészséggel az úgynevezett ukrán aranykonvoj ügyében.
A Telekom 2015-ben egy összegben fizetett a találmányért, aminek Rogán az egyik szerzője, tudta meg a 444. Azaz nem az óriáscég állja évről évre a volt propagandaminiszter mostanra több mint 2 milliárdosra hízott feltalálói gázsiját. De ki és miből? Úgy tűnik, mind Rogánnak, mind a társainak lehet izgulni valójuk.