Akik maradtak, azok közül az elmúlt két évben 50 ezer embert zártak börtönbe.
Heiko Maas szerint a világszervezet szerepének erősítésére van szükség olyan időkben, amikor egyre gyakoribbakká válnak a nemzeti külön utak.
A Németországba érkezett menekültek túlnyomó része semmilyen bűncselekményt nem követett el, helyette nyelvkurzusra jár, és úgy hisz a demokráciában, mint egy német.
Mario Rönsch az egyik legkeresettebb német radikális álhírterjesztő volt, évek óta működtette hálózatát Budapestről.
A férfit 2013-ban már elítélték erőszak miatt Görögországban, de túl zsúfolt volt a börtön, ezért elengedték. Aztán utazott el Németországba.
A kancellár szerint igenis része, hiszen 4 millióan követik.
A német kancellár a meggyőzésre építene a menekültkvóták ügyében.
Nem véletlen Horst Seehofer lett Orbán legjobb nyugati barátja.
Az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország közös nyilatkozatban ítélte el az orosz agressziót.
Vajon melyik országra gondolhatott Frank-Walter Steinmeier? :-)
A Bundestagban 364 szavazatot kapott, a megválasztásához legalább 355 kellett.
Oskar Gröninget 2015-ben négy év szabadságvesztésre ítélték.
A hét férfi és egy nő 4-10 éves börtönbüntetést kapott, az ítélet szerint gyilkosságra és bombatámadásokra készültek.
A kancellár így is elégedett vele. Az esélyegyenlőségi megbízott két szót írt volna át.
Három miniszteri széket kap a CSU a nagykoalíciós kormányban.