A kereszténydemokraták és a szociáldemokraták folytatják, de a minisztériumokat újraosztják.
Egyelőre még csak elvi megállapodás született, de a nehezén már túlvannak.
Egyre több elemző beszélt arról, hogy a munkások már nem csak béremelést, hanem egészségesebb munka-élet egyensúlyt akarnak. Most ebbe az irányba is történt egy lépés.
Halad előre a csalások miatt kirobbant nyomozás.
A hat férfi ellen a Heves Megyei Főügyészség emelt vádat, tizenkét magyar nőt futtattak.
A beszívott vezetést továbbra is büntetnék.
LOL
Legalábbis a német kémfőnök szerint próbálkozni biztosan próbálkoztak az északi diplomaták.
Túl szigorú, van, aki a szólásszabadságot félti tőle.
2012 és 2015 köuözz zajlottak a kísérletek a VW, a Daimler és a BMW támogatásával létrejött kutatócsoportban.
A két ország pont rendezni készült mélypontra jutott viszonyát, amikor a törökök invázióba kezdtek a kurdok ellen.
A magyar művészettörténész 2012 óta a lipcsei Galerie für Zeitgenössische Kunst igazgatója.
Másfél millió kilométer hosszúságú kocsisor jött így össze.
Nils Högel imádta klinikai halálba taszítani és újraéleszteni áldozatait.
Kiderült, hogy Niels Högel nem csak hat beteggel végzett.