Németország

Zuhan a német disznóhús-fogyasztás

Öt év alatt tíz százalékkal kevesebb bratwurst. Divatos kajaideológiák ködösítik el a németek agyát, akik most zöldséget zabálnak disznóhús helyett.

kasnyikm
gasztronómia

A hatóságok vizsgálják, hogy mennyire húzta le a német hadiipar az izraeli államot, már 7 embert letartóztattak

Benjamin Netanjahut azért támadják, mert túl drágán vett tengeralattjárókat a németektől.

Czinkóczi Sándor
külföld

Megdöbbent a mindent beborító Soros-plakátokat látva a német államminiszter

Michael Roth a magyarországi látogatása után azt írta, hogy erre az állami kampányra már nincsenek szavak.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Egy német nő épp csak beköltözött az új lakásába, ahol a régi lakó kígyója várta

Valami mindig elveszik költözés közben.

Czinkóczi Sándor
horror

Hamburgi rendőrök: Sosem láttunk ennyi gyűlöletet és erőszakot

Tűzzel és vassal mentek ellenük a radikálisok. Szombatra virradóra is folytatódtak az utcai harcok a G20-as csúcs környékén.

Magyari Péter
külföld

A szankciók ellenére is megérkeztek a Siemens turbinái a Krímre

Három turbinát szállítottak az oroszok megszállta félszigetre az európai tiltás ellenére. Senki se hajlandó beszélni arról, hogy hogyan kerülhettek oda.

Király András
külföld

Lángoló autókról, háborús hangulatról készült ez a hamburgi videó

A G20 csúcsot kísérő tüntetések markánsan rányomták bélyegüket a német város utcáira.

Magyari Péter
külföld

Összecsaptak a rendőrök és a hamburgi G20-csúcs ellen tüntető szélsőbaloldaliak

Ahogy az várható volt: szálltak a kövek, locsolt a vízágyú.

Herczeg Márk
külföld

3 évet kapott az a férfi, aki tavaly sörözés közben lerúgott egy nőt egy berlini metróaluljáró lépcsőjéről

A 26 éves nő fejsérülést szenvedett, és eltört a karja. Több hónapon át sokkos állapotban volt, és a külvilággal való minden kapcsolatát megszakította.

Herczeg Márk
bűnügy

87 ezres pedofil hálózatot leplezett le a német rendőrség

Frankfurtból üzemeltették az oldalt.

Czinkóczi Sándor
külföld

Erdogan hevesen követeli, hogy politikai gyűlést tarthasson Németországban

Törökország terroristákat védelmező államnak tekinti Németországot, mondta.

kasnyikm
külföld

Németország ötmillió euróért vette meg a Panama-iratokat

Elég rossz hír ez a német adóelkerülőknek és offshoreozóknak.

Horváth Bence
külföld

Felrobbanthatja az USA és az EU oroszok elleni szövetségét a földgáz

Washington még keményebb büntetésre készül az oroszokkal szemben. Csakhogy ez most irritálja a németeket. Nagy geopolitika játszma bontakozik ki ezekben a napokban, amiben a magyarok most inkább az USA-hoz húznak.

Magyari Péter
külföld

Ma 11 éve játszották a világbajnokságok történetének egyik legdrámaibb elődöntőjét

Rényi Pál Dániel
búcsúposzt

A török kormány szerint Berlin feszültséget szít azzal, hogy nem engedik Erdogannak, hogy nagygyűlést tartson Németországban

A török elnök a G20-as csúcsra megy, de a német kormány nem engedi, hogy gyűlést tartson.

Horváth Bence
külföld