nők

Kórházba került Harvey Weinstein, ügyvédje szerint „emberi roncs”

A New York-i legfelsőbb bíróság a héten hatályon kívül helyezett egy Weinstein-ügyben hozott ítéletet, ami huszonhárom évnyi börtönnel sújtotta az egykori filmmogult szexuális bűncselekmények elkövetéséért. A Kaliforniában kiszabott tizenhat éves börtönbüntetését ez nem érinti.

Solti Hanna
külföld

Kifejezetten nők lehettek a célpontjai az ausztrál késelőnek

Egy férfi van az áldozatai között, a biztonsági őr.

Fődi Kitti
külföld

A kormány búcsút intett az utolsó nőnek is, aki a miniszter urak közelében eddig még megfordulhatott

A fotó készítésének körülményeiről hangulatos werkfilm is készült.

Gazda Albert
POLITIKA
Podcast

Tyúkól #12: Színtanácsadás, Bach-virágok, homeopátia és programozott víz – dolgok, amikről azt sem tudjuk micsodák, de nagyon sokba kerülnek

Van-e értelme virágesszenciákkal, tűkkel, számokkal, kártyákkal, szalagokkal vagy érintésekkel pepecselni, ha az egészségünk a tét?

Diószegi-Horváth Nóra, Solti Hanna, Kun Zsuzsi
podcast

Trump lazítana az abortusztörvényen

A republikánusoknak több évtizede ráment a Roe kontra Wade visszavonásért zajló kampányra, mégsem volt összehangolt nemzeti abortuszstratégiájuk. Szemben a demokratákkal, akik sokat dolgoztak azon, hogy az abortusz uralja a közbeszédet.

Solti Hanna
POLITIKA

Nem kerül ki az ír alkotmányból, hogy a nőknek otthon a helyük

Megbukott a népszavazás, méghozzá jelentős részvétel mellett.

Benics Márk
külföld

Macron szerint az abortuszjogokért folytatott harcnak még nincs vége

Szeretné, ha az intézkedés bekerülne az EU alapjogi chartájába, és általános joggá válna.

Jelinek Anna
külföld

Nőnapi népszavazás Írországban: kikerüljön-e az alkotmányból, hogy a nőknek otthon a helyük?

Széleskörű társadalmi vita alakult ki Írországban a népszavazási kérdésekről. Sokak szerint az alkotmány szövege elavult és megmondja, hol van a nők helye, mások szerint viszont nem ettől fognak megoldódni az egyenjogúsági problémák, sőt az otthon maradó nők érdemeit is elvitatja, ha törlik a vonatkozó passzust.

Fődi Kitti
külföld
Podcast

Tyúkól #11: Hogyan lazulj bele a nőnapba világégés idején?

Így lett egy harcos, demonstratív napból kereskedelmi kategória, az öntudatra ébredésünk ünnepéből posztfeminista teljesítménykényszer. A mimóza hiánycikké válása, a nőnap elértéktelenedése, Orbán Viktor nárcisszal a Tyúkól podcast nőnapi adásában.

Diószegi-Horváth Nóra, Solti Hanna, Kun Zsuzsi
podcast

Már tévé- és rádióműsorokba sem telefonálhatnak be nők Afganisztán egyes részein

Amióta a tálib hatalom kizárta a lányokat az oktatásból, a kormányfüggetlen média igyekszik növelni az ismeretterjesztő műsorok jelenlétét a tévékben, rádiókban.

Solti Hanna
nők
Podcast

Tyúkól #10: Inkontinencia, szétnyílt hasizom és egyéb dolgok, amikről jó lett volna tudni a szülés előtt

A felnőtt nők fele csak keresztbe tett lábbal mer tüsszenteni. A szülés utáni inkontinenciáról méltatlanul keveset beszélünk, pedig lenne megoldás. És nem csak arra.

Diószegi-Horváth Nóra, Kremmer Sári, Kun Zsuzsi
podcast
Podcast

Tyúkól #9: Felpattintottunk a csiganyálmaszkot

Ömlenek ránk a szépségtippek, sokuk azonban nem csak hatástalan, de egyenesen káros is lehet: eheti podcastunkban a pink kapitalizmus bugyraiban merültünk el.

Diószegi-Horváth Nóra, Solti Hanna, Kun Zsuzsi
podcast

Elterjesztette, hogy meghalt, hogy felhívja a figyelmet a rákra

„Hirtelen mind a méhnyakrákról beszélünk, nem igaz?”

Solti Hanna
bulvár
Podcast

Tyúkól #8: Szoftpornót olvasok, és akkor mi van?

Ciki-e, ha egy nő romantikus irodalmat olvas? Egyáltalán mi az, hogy női irodalom, reneszánsza van-e a műfajnak, miért olvassuk, és mekkora biznisz valójában - eheti podcastunkban ezeket a témákat járjuk körbe.

Diószegi-Horváth Nóra, Kun Zsuzsi
podcast

Már nők is részt vehetnek a meztelen japán fesztiválon, igaz, csak ruhában

40 nőt engednek be az eseményre.

Molnár Kristóf
külföld