nyugdíj

Blőd hiba miatt csúsznak a nyugdíjak

Elírták a dátumot.

Botos Tamás
POLITIKA

Péntek este még mindig van nyugdíjas, aki nem kapta meg a nyugdíját

Pedig az Államkincstár azt ígérte, minden érintett meg fogja kapni még ma.

Albert Ákos
gazdaság

Magyar Államkincstár: Nincs fennakadás a nyugdíjak kifizetésében

Pénteken nem utalta el az állam a nyugdíjakat. A kincstár szerint nincs fennakadás. Az OTP-nél úgy tudják, hogy csak hétfőn lesz nyugdíj.

Magyari Péter
gazdaság

Úgy tűnik, hogy valami fennakadás van a nyugdíjak utalásában

Több olvasónk is jelezte, hogy bár szokás szerint ma hajnalban kellett volna megjönnie számlájukra a nyugdíjnak, ez egyelőre nem történt meg.

Király András
POLITIKA

Tállai szerint a nyugdíjasok oldják meg a munkaerőhiányt

Nagy lehet a baj, ha a pénzügyminiszter helyettese már ezzel jön.

Herczeg Márk
politika

Húsz éven át vette fel egy győri nő halott édesanyja nyugdíját

13,7 millió forintra tett így szert.

Horváth Bence
bűnügy

Putyin a nyugdíjasokkal packázott, be is zuhant a népszerűsége

A nyugdíjrendszert akarta megreformálni, de finomítania kellett az elképzelésein.

Sarkadi Zsolt
külföld

Felkészülni: novemberben postázza a kormány az idei nyugdíjprémiumot

Két és félmillió nyugellátásra jogosult magyar kap extrapénzt.

Albert Ákos
társadalom

Kollégák, ne szelfizzenek - szólt az orosz házelnök, miközben a nyugdíjkorhatárról szavaztak

Megszavazták a korhatár emelését. Vjacseszlav Vologyin szerint nem mindenki vette elég komolyan a helyzetet.

plankog
külföld

Több ezer ember tüntetett Oroszországban a nyugdíjkorhatár emelése ellen

Az Orosz Kommunista Párt felvonulásait engedélyezték a hatóságok, és sokan ki is mentek, még Szevasztopolban is.

Sarkadi Zsolt
külföld

Putyin csak a nőknek engedett a nyugdíjvitában

Komoly felháborodást okozott, hogy emelik a korhatárt, még az elnök népszerűsége is bezuhant.

Czinkóczi Sándor
külföld

Ezrek tüntettek Oroszországban a nyugdíjkorhatár megemelése ellen

Az országban nem túl jók a mutatók, ezért sokan attól tartanak, hogy belehalnak a munkába, mielőtt visszavonulhatnának.

Czinkóczi Sándor
külföld

Budapesten a legjobb nyugdíjasnak lenni, de még jobb lenne Ausztriában

Mennyit ér a magyar nyugdíj? A KSH friss kiadványa szerint többet, mint a bolgár, de a vásárlóereje az EU-átlag alatt van.

Boros Juli
gazdaság

A magyarok 67 százaléka számol úgy, hogy a jelenleginél kedvezőtlenebb időskori életkörülményei lesznek

Az idei Aegon nyugdíj-felkészültségi kutatás 14 400 munkavállaló és 1600 nyugdíjas válaszait elemezte a világ 15 országából.

Herczeg Márk
életmód

Nyugdíj-kiegészítést kapnak a szegény művészek

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda kezdeményezése azokat célozza, akik az államtól nem számíthatnak segítségre.

Urfi Péter
POLITIKA