öbb

Teljesen leállt a vonatközlekedés Budapest és Ausztria között

A MÁV azt írja, a vonatok pótlására nincs lehetőség, ezért ne induljanak útnak.

Fődi Kitti
közlekedés

A MÁV arra figyelmezteti az utasokat, hogy az árvíz miatt fennakadások lehetnek a vonatközlekedésben

Nem csak nálunk: Bécstől nyugatra sem járnak a vonatok.

Fődi Kitti
közlekedés

A MÁV elismerte, hogy csak a győri vonal felújításának végeztével indulnak újra a közvetlen nyugat-európai járatok

Addig marad a bécsi átszállás.

Botos Tamás
közlekedés

Nem október végéig, hanem decemberig marad levágva a magyar vasút a nyugat-európai hálózatról

Az osztrák vasúttársaság szerint csúszik a magyar felújítás, ezért az új időpont.

Botos Tamás
közlekedés

Nem hétfőtől, csak szerdától kell átszállni Bécsben a Railjeteken

Még két napig közvetlenül el lehet jutni Budapestről Münchenbe.

Benics Márk
közlekedés

Közlekedő Tömeg Egyesület: A MÁV EU-s szabályt sérthetett, mielőtt elvágták Nyugat-Európától

Spohn Márton, a szervezet alelnöke azt mondta, az európai vasúttársaságok viszonyrendszerét meghatározó uniós irányelv meghatározza, mennyi idővel korábban kellene egyeztetni egy olyan pályafelújítás előtt, mint a mostani.

Herczeg Márk
közlekedés

A MÁV szerint az osztrák vasút kérése aránytalanul hátrányosan érintette volna a belföldi közlekedést

A hegyeshalmi fővonalon utazók számára továbbra is elérhetőek maradnak a railjet szerelvények belföldön és külföldön is, viszont mostantól bizonyos járatoknál Bécsben másik vonatra kell majd átszállni.

Jelinek Anna
belföld

Az osztrákok levágták a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról

A MÁV képtelen volt késés nélkül közlekedtetni a felújítás alatt lévő Győr–Budapest vonalon a Railjeteket.

Benics Márk
közlekedés

Hitler-beszéd szólt a Bécsbe tartó vonaton

Más országokban az a technikai probléma, ha elromlik a légkondi, nálunk Hitler a technikai probléma - mondta az egyik utas.

Csurgó Dénes
agybaj

Leállt a vasút Dél-Ausztriában a vihar miatt

Karintiában két gyerek meghalt, amikor fákat csavart ki a szél.

Czinkóczi Sándor
időjárás

Szarva hegyéig behavazott zergét ástak ki osztrák vasutasok

Igaz, előtte pont egy hókotró vonattal temették be hóval az állatot, szóval ez volt a minimum.

Horváth Bence
ÁLLAT

Rémisztő vasúti balesetről készült felvétel a komáromi Molaj telepnél

Az érkező vonat elcsapta egy beszorult sószóró oldalát. Személyi sérülés nem történt.

Rényi Pál Dániel
baleset

Sztrájkolnak az osztrák vasutasok, állnak a vonatok

Hétfőn délután kettőig.

Sarkadi Zsolt
közlekedés

Valami baja van velünk az osztrák vasúttársaságnak

Sarkadi Zsolt
közlekedés

Visszavenné az állam a MÁV Cargót

A szocialisták pénzzé tették az osztrákoknak, a haza visszaszerzi.

Rényi Pál Dániel
üzlet