Az eredeti tervekkel ellentétben hétfőn és kedden még nem vágják el Bécsben a nyugatra közlekedő Railjet xpress járatokat, írja a Mávinform az osztrák vasúttársaság vasárnap esti tájékoztatása alapján. Szerdáig tehát a teljes útvonalon járnak a Budapest-Keleti pályaudvarról 7:40 és 15:40 között kétóránként Bécsen át Münchenbe induló Railjetek is, Bécsben nem kell átszállni.
Pénteken volt hír, hogy az ÖBB levágja a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról, azaz kettévágja Bécsben a Linz, Salzburg és München fele továbbmenő Railjeteket. Mindezt azért, mert a MÁV-nak a Győr-Budapest vonal felújítása miatt egyetlenként közlekedő óránkénti nemzetközi vonatokat sem sikerült pontosan (20-30 perc késésnél kevesebbel) közlekedtetni. A MÁV válaszul azt közölte, az osztrák vasút kérése aránytalanul hátrányosan érintette volna a belföldi közlekedést.
A MÁV képtelen volt késés nélkül közlekedtetni a felújítás alatt lévő Győr–Budapest vonalon a Railjeteket.
A Budapest-Hegyeshalom-Rajka vasútvonal Trianon óta Magyarország legfontosabb közlekedési folyosója. A pálya rossz állapota miatt sebességkorlátozást vezettek be rajta, Lázár pedig tisztogatásba kezdett a történtek miatt.
A hegyeshalmi fővonalon utazók számára továbbra is elérhetőek maradnak a railjet szerelvények belföldön és külföldön is, viszont mostantól bizonyos járatoknál Bécsben másik vonatra kell majd átszállni.