oecd

A PISA-tesztek tönkreteszik az oktatást

A standardizált tesztek eleve torz eredményeket mutatnak, ráadásul arra késztetik az országokat, hogy ezek sikeres kitöltéséhez igazítsák az oktatást.

Király András
oktatás

Magyarország a világ egyik legnagyobb elvonója

Az OECD idén is összegezte, mennyit von el egy-egy állam abból a pénzből, amit a munkaadók a munkavállalókra költenek. A magyar állam pedig sokkal többet, mint a társai a régióban. Sőt többet, mint a fejlett világ nagy része.

plankog
gazdaság

Ennyire alulfizetettek a magyar tanárok

Az állami alkalmazottak fizetését vetették össze a hasonló végzettségű, magánszférában dolgozók fizetésével. Éppen Amerika és messze az átlag alatt végeztünk az OECD felmérése szerint. Meglepő, de lenyomtuk az olaszokat és az osztrákokat.

Herczeg Márk
oktatás

Boldogtalanok és betegek vagyunk, rettegünk, mindenkit utálunk, és lassan kicsúszunk a fejlett országok közül

A világ fejlett országairól készített kutatást az OECD. Magyarország helyzete egészen drámai: 19 grafikon, ami megmutatja a helyünket a világban.

Bede Márton
gazdaság

Kétszer annyian éheznek Magyarországon, mint a válság előtt

A magyarok 30 százaléka érezte az elmúlt év során, hogy nincs pénze ételre. Amikor 2006/2007-ben kérdeztek tőlük ilyet, ez az arány még csak 17 százalék volt.

Bede Márton
gazdaság

Nem tárgyal tovább az OECD az oroszokkal

Sorban jönnek az Oroszország elleni szankciók.

anarki
külföld

AZ OECD szerint Magyarországon beindult a gazdasági növekedés, nem, várj, az OECD szerint aggasztóan alacsony a magyar növekedési potenciál

Szegény MTI belefutott egy nagy problémába. Nem tudjuk, mit kell gondolni a OECD rossz előrejelzéséről. Úgyhogy inkább megszólaltattak egy magyar államtitkárt az OECD nevében.

Kerner Zsolt
gazdaság

Az OECD nekiment a brit ellenzék rezsicsökkentési tervének

Ha az emberek pulcsit húznának, valószínűleg nem lenne baj.

Kerner Zsolt
gazdaság

A magyar diákok boldogabbak az OECD átlagánál

Lehet, hogy a teljesítmény visszaesett, van viszont, amiben jobban teljesítünk.

plankog
oktatás

Kína nem teljesít jobban

Herczeg Márk
oktatás

Az OECD szerint nálunk a legrosszabb a rák halálozási aránya

100 000 lakosra vetítve évente 165,2 nő és 316,1 férfi hal meg rák miatt

Herczeg Márk
Egészségügy

Mennyi egyetemista kell egy gazdaságnak?

Egy OECD-felmérés szerint a szomszédainknál csupán minden ötödik munkahely betöltésénél előfeltétel a felsőfokú végzettség. A többi vizsgált ország esetében ugyanez az állások kb. harmadára igaz.

Véleményvezér
Egyéb

Hivatalosan is a magyar a legboldogtalanabb nemzet

OECD-tagországokban kérdezték az embereket, milyen érzéseik vannak, ha életük egészére gondolnak. Nálunk nagyon rosszak, de az iskolázottság sokat számít.

Horváth Bence
életmód