Ezúttal a híres-hírhedt zuglói városközpont projektet fejlesztő ZVK Development Kft.-ről van szó.
A minisztérium nemrég már tett feljelentést hűtlen kezelés és több mint 100 milliárd forint értékben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt. De tovább vizsgálódtak.
„Az újság a könyörülő Istené, az olvasóié és az íróié” – írja Kohán, aki szerint most „perspektívával rendelkező, nem gúzsba kötött, stabil, józan és érdekes jobboldali újságot” akarnak csinálni „olvasók, kis- és nagybefektetők partnersége mellett”.
A magyar kormány akkor kezdett kampányba, amikor súlyos uniós kritikák érték a homofób törvény miatt. A Rogánéktól az Átlátszó által kiperelt egyik dokumentum hosszan listázza, mely lapokban hirdetett és erre mennyi közpénzt költöttek el. És kiderül, hogy kik utasították vissza.
„Amikor arra kényszerülsz, hogy nagy összegeket költs el, mindig lesznek olyanok, akik ezekkel a lehetőségekkel vissza akarnak élni.”
A miniszter szerint az elmúlt másfél évtizedben olyan rendszer épült ki Magyarországon, amely meg akarta mondani, ki a jó magyar és ki nem.
A magukat PRO DOMO munkacsoportnak nevező, külpolitikai témákon dolgozó tudósítók és hírszerkesztők több mint 10 éven át gyűjtötték az anyagot: 2015-ös az első dokumentum, és idén április 11-i az utolsó.
A miniszterelnök szerint az előző rendszerben „az állam az egyik kezével közpénzt adott a hatalomhoz kötődő »civil« világnak, miközben a másik kezével a valódi, független civil társadalmat támadta, megbélyegezte és ellenséget csinált belőlük”.
A Ferencváros elnöke szerint a Fradivárosra fordított pénzeket jogszerűen és a célnak megfelelően használták fel.
Péntek este derült ki egy kormányhatározatból, hogy a kabinet átfogó vizsgálatot indít a Magyar Állam és a 4iG Csoport közötti kapcsolatról, hétfő délután pedig a miniszterelnök is bejelentette az átvilágítást.
A Telex úgy tudja, sok helyen a városi irodákat is bezárja a Fidesz.
Az utolsó Orbán-kormány minden vállalkozásnak honlapot ígért. Mikrocégek és egyéni vállalkozások ezrei nyertek, azok viszont, akik ténylegesen elvégezték a munkát, futnak a pénzük után. A technológiai minisztérium szerint a pénz megvan, az előző kormány szabályozási hibái okozzák a csúszást.
Néher András, a Tisza Párt országgyűlési képviselője adott be közérdekű adatigénylést, így vált összehasonlíthatóvá, mikor mennyire volt aktív a titkosszolgálat.
Egyelőre két hely szabadult fel a Fidesz frakcióban, így került be a frakcióba a választási lista utolsó harmadából Hortay Olivér és Palóc André. Az egyik legaktívabb megafonos és a volt századvéges már az eskübe is belebakizott, de ahelyett, hogy elismerték volna a hibát, Magyar Péterre kenték az egészet, aki akkor meg sem szólalt.
Közérdekű adatigényléssel kikértük, milyen tanulmányokat készített a Századvég, és mindez mennyibe került. Egészen megdöbbentő témák és árak vannak a listában, milliárdokért dolgozott az intézet. A Miniszterelnökség még vizsgálja, mit is kaptak valójában az elmúlt években.