Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos is azt mondta, hogy a jelenlegi nehéz idők ellenére Ukrajna meghozta a szükséges reformintézkedéseket, és teljesítette a csatlakozási tárgyalásokhoz szükséges elvárásokat.
Erről beszélt Petr Pavel államfő, miután találkozott Petr Fiala miniszterelnökkel és Andrej Babiš volt kormányfővel, az ellenzéki Független Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnökével.
A bíróság egyhangúlag úgy ítélte meg, hogy a 2014 óta megszállt ukrán félszigeten Oroszország közigazgatási gyakorlata eltűnésekhez, kegyetlenkedésekhez, fosztogatásokhoz és kínzásokhoz vezetett.
A márciusban leváltott orosz védelmi minisztert és a vezérkari főnököt háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolják.
A magyar miniszterelnök arról is beszélt, hogy sem Ukrajna, sem Oroszország érdeke nem érdekli. Csak a béke.
A támadásban strandoló civilek is meghalhattak, miután nem szóltak a légvédelmi szirénák. Putyin „következményeket” ígér az Ukrajnának fegyvereket szállító országoknak.
Az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint hiába ajánlottak olyan alkut Orbánnak, mint a NATO, arra is nemet mondott.
A bázis az Azovi-tenger partján, a megszállt ukrajnai Mariupollal szemben fekszik.
A hónapban többször is felmerült a módosítás ötlete, de általában azt mondják, hogy még túl korai lenne.
A pártban korábban azt mondták, minden megtesznek, hogy ne vegyék fel a Fideszt az ECR-be. Most örülnek, hogy sikerült kívül tartani a „putyinistákat”.
A következő számot, mintha mi sem történt volna, már ovációval fogadták.
Az elmúlt három hónapban ez már a nyolcadik alkalom.
De a háború „természetesen Vlagyimir Putyin felelőssége.”
A miniszterelnök szerint háborúpárti, gazdaságellenes és migrációpárti koalíció jött létre az Európai Unióban.
Az amerikai külügyminiszter szerint Putyin miatt könnyen felborulhat a törékeny béke a koreai félszigeten.