Palkovics László

A kormány augusztus 1-én rabolhatja el az MTA kutatóhálózatát

Az Index megszerezte a törvénymódosítás-csomag tervezetét. Korábban Palkovics és Orbán is azt hazudta, nem államosítják a kutatóintézeteket, a tulajdon szent és sérthetetlen. Most már nem is tárgyalnak az Akadémiával.

Herczeg Márk
politika

MTA: A kormány semmilyen átalakításról nem tájékoztatott, aggodalommal tekintünk a következő hónapok elé

A kormány a hét elejére ígérte az átalakítás végleges terveit, de úgy tűnik, hogy kommunikálni sem hajlandóak már az akadémiával.

Rényi Pál Dániel
politika

Palkovics: „Határozott szándéka a kormánynak”, hogy kivegye az MTA alól a kutatóintézeteket, „a kialakult helyzetet nem tudjuk elfogadni”

Minden nappal nő a bizonytalanság, ez nem jó a kutatóintézeteknek sem – mondta a miniszter, miután az MTA közgyűlése úgy döntött, maradjon az MTA-n belül a hálózat.

Herczeg Márk
POLITIKA

Palkovics szerint az MTA tehet arról, hogy olyan nehéz tőlük elvenni a kutatóhálózatukat

Pedig a kormány a miniszter szerint volt olyan jó, és még a tudósokat is bevonta az MTA szétverésének tervébe, csak azok elszabotálták a munkát.

Király András
POLITIKA

Hernádi Zsolt lett a Corvinus Egyetemet működtető alapítvány elnöke

A Maecenas Universitatis Corvini alapítványba az állam a Molban és a Richterben meglévő tulajdonának egy részét tette be.

Rényi Pál Dániel
politika

Az MTA elnöksége mégis szembemegy a kormánnyal, megtartanák az intézethálózatot

Több beleszólást engednének a kormánynak, de sem a finanszírozást, sem a döntési jogokat nem adnák oda.

Albert Ákos
POLITIKA

A független értékelés szerint az MTA kutatóhálózata az egyik legjobb Európában

És nincs szükség átszervezésre sem.

Sarkadi Zsolt
tudomány

Senki sem mond köszönetet Palkovics Lászlónak

Az MTA egyik kutatója egyenként végignézett 193 tudományos publikációt, hogy megtalálja, melyek létrejöttét segítette a miniszter. Hiszen ezért havi 800 ezer forintot vett fel. Egyet sem talált.

444.hu
tudomány

Lovász László szerint lehet mondani, hogy Palkovics megzsarolta

A miniszter kemény eszközöket használt: hónapokig visszatartotta az Akadémia intézményeinek finanszírozását.

Botos Tamás
politika

Palkovics Lászlóé az egyik legfontosabb gazdasági vegyesbizottság is

Végtelen munkabírás: miniszteri poszt, 2 kormánybiztosi kinevezés.

Botos Tamás
POLITIKA

Palkovics László lényegében a magyar tudomány és az Akadémia bajnokának tekinti saját magát, aki a német iskola szerint, őszinte és fair stílusban tárgyal mindenkivel

És pont hogy nem akar beleszólni, hogy ki, mit, milyen módon kutasson.

erdelyip
politika

A kutatók elmélyedtek Palkovics László szavaiban, és kellemetlen zavarokra leltek

A Korrupciókutató Központ munkatársai részletes tartalomelemzést készítettek a miniszter MTA-ról szóló nyilatkozataiból. Súlyos logikai képtelenségeket, és zagyvaságok sorát mutatták ki.

Magyari Péter
POLITIKA

Csütörtökön tüntetnek az MTA kutatóhálózatának leváltása ellen

Az Akadémia elől a Lánchídon átvonulva az ITM elé mennek, a zsarolással való megfélemlítés ellen tiltakozva.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Palkovics László már az ózdi acélművet is felügyeli

Jöhet az innovatív kohászat!

plankog
POLITIKA

Palkovics László azért költözött egy olcsó önkormányzati bérlakásba a Várnegyedben, mert közelebb akart lakni az anyósához

Havi 55 ezer forintért bérli a 63 négyzetméteres önkormányzati lakást.

Czinkóczi Sándor
életmód