Regisztráció sem szükséges a díjmentes utazáshoz.
Legközelebb Magyarországra.
De a szlovákokat és a románokat is ugyanúgy szereti a pápa. Húsvéti interjújában a bíboros észrevételezi, hogy az igazán nagy háborúkban mostanában nem hallgatnak a Szentszékre.
A katolikus egyházfő légúti fertőzés miatt szorult kórházi kezelésre.
Kiemelt fontosságú rendezvénnyé nyilvánították a pápa érkezését.
De ez nem hivatalos bejelentés.
Legalább négy emberről lehet tudni, hogy covidosok.
„Orbán azt kérte Öntől, hogy ne hagyja meghalni a keresztény Magyarországot, de az Ön elmúlt napokban elhangzott beszédeit hallgatva úgy tűnik, hogy néha éppen az ilyen politikai törekvések ölik meg a keresztény értékeket” - mondta egy újságíró a pápának.
Mindenkit másképpen járt át az áhítat.
Sokat elmond az Eucharisztikus Kongresszust szervező esztergomi érsekség hozzáállásáról, hogy ez végül miért nem történhet meg.
Egy héten át az eucharisztia titkát ünneplik a katolikusok Budapesten – miközben még a hívők sem feltétlenül értik, mi az. Járványügyileg kockázatos, de a kormányközeli vállalkozók és a kampányoló fideszesek jól járnak. A nagy találkozó Ferenc és Viktor között tartogathat meglepetéseket.
Erdő Péter jelentette be a hírt.
Az ország legnagyobb problémájának pedig az elvándorlást nevezte látogatása első napján.
Köztük több mint 25 ezren Magyarországról.