parragh lászló

Matolcsyék hosszú közleményben szedték szét Parraghot, miután felvetette, hogy el kéne venni az MNB ingatlanjait

Az MNB szerint Parragh „súlyos tájékozatlanságáról tett tanúbizonyságot”, „az alapvető gazdasági összefüggéseket sem érti” és „nemcsak a gazdasági ismeretei, hanem szövegértési képességei is gyengék”.

Herczeg Márk
háború

Parragh: Érdemes lenne megnézni az MNB ingatlanjait és elgondolkodni azon, hogy az állam einstandolja azokat

A kérdésre, hogy az államnak van-e joga ahhoz, hogy lefoglalja a jegybank tulajdonát, azt válaszolta, „az államnak mindig van joga módosítani a jogszabályt”.

Mészáros Juli
gazdaság

„Nem értenek hozzá” – Parragh László minden eddiginél keményebben szólt be Matolcsynak

Az Orbán Viktorral jó viszonyban lévő kamarai elnök azt mondta: ők már 2019-ben felhívták az inflációra a figyelmet.

Benics Márk
gazdaság

Parragh László: Szükség van a recesszióra

Most a legfontosabb gazdaságpolitikai cél az infláció letörése, ennek viszont ára van – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Herczeg Márk
gazdaság

Parragh László szerint van néhány gyenge képességű politikus, aki nem érti, hogy mit jelent a gazdaságszervezés

A kamarai elnök azt mondta, hogy nem érdemes foglalkozni azokkal, akik szerint el kellene törölni a kamarai hozzájárulást.

Benics Márk
belföld

Állami kitüntetést kapott Schmidt Mária és Parragh László

Semjén Zsolt a Vadászi Világkiállítás szervezőit szórta meg díjakkal.

Czinkóczi Sándor
ünnep

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nem merte elárulni, hogy kivel egyeztet a kormányból az árstopok kivezetéséről

Parragh László szerint elérkezett az idő az árstop kivezetésére.

Botos Tamás
POLITIKA

Parragh László elkezdené az árstopok kivezetését

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy véli, kezdenek összeállni hozzá a szükséges feltételek.

Boros Juli
gazdaság

Orbán rendszere megszilárdult, jó oktatást ne reméljünk tőle

A 2010 utáni berendezkedés olyan koalícióra épül, aminek nem érdeke, hogy jól működjön az iskola, mondja Scheiring Gábor. Arról is beszélgettünk, milyen hatással lehetnek a rezsimre az oktatási tiltakozások és a megélhetési válság

Szurovecz Illés
oktatás

Parragh László: Van, aki ki meri mondani, van, aki nem, de a versenyképességünk alapja az olcsó munkaerő

Ezért nem fogja támogatni az EU-s minimálbért. Pedig arról is beszélt, hogy már az olcsó magyar munkaerő megy ki Szlovákiába, és Romániában is magasabb a munkaerő ára, mint nálunk Kelet-Magyarországon.

Herczeg Márk
gazdaság

Parraghék kamatplafont és hitelmoratóriumot kérnek a vállalkozásoknak a kormánytól

A kereskedelmi és iparkamara szerint a jegybank döntése miatt vállalkozások dőlhetnek be.

Kiss Imola
gazdaság

Parragh László sem elégedett a gazdaságpolitikával

Az iparkamara elnöke szerint el kellene dönteni, hogy növekedéspártiak vagy inflációellenesek akarnak lenni, mert a kettő együtt akkor sem megy, ha egyik sem jó választás.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Parragh szerint az MNB döntése borítékolja a válság kialakulását

Az iparkamarai elnök élesen ment neki a jegybank kamatemelésének, szerinte recesszióba lökik a magyar gazdaságot.

Horváth Bence
gazdaság

Parragh László szerint az élet eddig mindig őt igazolta

A szankciók pedig nem működnek.

Vég Márton
gazdaság

Az MNB Parragh Lászlónak: Fejezze be a monetáris politikával és magyar gazdasággal kapcsolatos megalapozatlan, téves és káros nyilatkozatait!

Matolcsyék szerint Parragh legutóbbi kijelentései egyértelműen átlépik az észszerűség határait.

Horváth Bence
gazdaság